Érdemes felújítani a lakást, mielőtt eladja

eladó ingatlan ház lakás vevő ingatlanos közvetítő lakáshitel bér fizetés
Illusztráció
Vágólapra másolva!
A részlegesen felújított lakásnak nem sok értelme van az eladás szempontjából, a minőségi, sőtluxus-kivitelű, teljeskörű felújítással jól is járhat egy eladó lakás tulajdonosa. Ilyenkor ugyanis az ingatlan hamar vevőre találhat, ráadásul az eladó akár piaci szempontból "túlzó" árat is kérhet érte. Az elmúltben során az ingatlanközvetítők azon az állásponton voltak, hogy nem érdemes pénzt fektetni a lakás felújításába eladás előtt, mostanra viszont változott a helyzet.
Vágólapra másolva!

A vevőknek fontos, hogy elkerüljék a felújítást

A vevők most elsősorban a felújított, jó állapotú, szép ingatlanokat keresik, és ezekért hajlandóak megfizetni a magasabb árakat. Azért, hogy megússzák a felújítást még a nagyobb hitellel járó terhet is vállják. Ez azt jelenti, hogy inkább választják azt a lakást 19 millióért, amely igényesen korszerűsített és nem kell hozzányúlni, mint hogy 15 millióért vegyenek egy felújítandó lakást, mondta Rácz Gyula László, a Balla Ingatlan XVIII. kerületi irodájának szakmai vezetője.

Sokaknak egyre fontosabb a kényelem, és úgy állnak hozzá a lakásvásárláshoz, hogy már egy kész ingatlanba költözhessenek.

Természetesen körülnézhetnének az új lakások piacán is. Azonban egy szépen felújított használt lakás ára még mindig alacsonyabb, mint egy újépítésűé, jegyezte meg Sebestyén Tamás, a Balla Ingatlan XIV. és XVI. kerületi irodájának szakmai vezetője, aki szintén egyre növekvő igényt érzékel a felújított lakások iránt.

illusztráció Forrás: Andrew Holt

Rácz Gyula László arról beszélt, hogy egyre nehezebb jó szakembert találni, mert sokan külföldre mentek, akik pedig maradtak azok gyakran elfoglaltak, túlvállalják magukat és sok esetben nagyon sokba kerülnek.

Emiatt a friss ingatlantulajdonosok nem szívesen vágnak bele a hosszasan elhúzódó procedúrába.

A vevők számára az is fontos, hogy ne csak látványfelújításon essen át az általuk kiszemelt lakás. Sebestyén Tamás szerint ha csak egy ablakcserére kerül sor, a vásárló akkor is csak egy felújítandó lakást lát, amelyre még milliókat kell költeni. Könnyen megúszható munkálatokkal nem lehet megemelni a lakás értékét, mert a vevő is tudatában lesz annak, hogy az ingatlan 75 százalékát még mindig meg kell csinálni.

Mibe kerül mindez?

Ugyanakkor azok számára, akik úgy gondolják, hogy egy felújítás révén jobban jönnek ki egy lakáseladásból, végig kell gondolni, hogy egy teljes felújítás mekkora összeg és mennyi időbe telik. Számukra is komoly gondot jelent, hogy minden szakember hónapokra, sőt akár egy évre előre le van kötve. Az viszont, hogy maga vagy esetleg a cége végezze el a felújítást, kevesek számára járható út.

Pedig csak egy ilyen teljes, minőségi felújítás az, ami valóban meghozhatja azt a pluszt az árban, ami miatt egy felújításnak lehet értelme

Illusztráció 123RF

Rácz Gyula László szerint négyzetméterenként 60-100 ezer forint közötti árral lehet kalkulálni. Az alsó határ inkább csak egy esztétikai felújításra vonatkozik, viszont a felső árszintnél már mindenre kiterjed. Ezt azt jelenti, hogy egy 50 négyzetméteres lakásra minimum 3 millió forintot rá kell költeni, ha valóban igényes felújításban gondolkodunk, de ha a gépészetet is korszerűsíteni kell, akkor 5 millió forintba is kerülhet.

Kinek éri meg?

A befektetők is teljes felújításokban gondolkodnak, azonban számukra most az a probléma, hogy túl drágák a felújítandó ingatlanok. Ilyen árak mellett nem feltétlenül tudnak profitot realizálni egy-egy vásárláson és felújításon. Ők piaci ár alatti lakásokat keresnek, és egyből kalkulálnak, hogy megéri-e számukra a vétel. Pedig a befektető az, akinek van pénze, ideje, kapacitása arra, hogy egy ilyen felújítást végigvigyen.

Hiszen a munka a legjobb esetben is 3-4 hónapig eltart, azt felügyelni kell, addig is kell lakni, dolgozni valahol, így a tulajdonosok számára ritkán járható út kifejezetten az eladásért felújítani.

illusztráció Fotó: Szabó Gábor - Origo

Az már gyakrabban előfordul, hogy valaki a pár éve megvett lakását a vásárlás után szépen felújította, de az hamarosan mégis eladósorba került. Ilyen esetben az eladó jól is járhat azzal, hogy pénzt fektetett az ingatlana felújításba, hiszen azt az árban tudja realizálni. De itt ismét hangsúlyozni kell, hogy csak abban az esetben, ha valóban minőségi anyagok kerülnek beépítésre. Azaz csak a legjobb, kifejezetten minőségi burkolatok, nyílászárók, stb. lettek felhasználva, 2017-es
megjelenéssel. Ilyenkor a lakás rendkívül gyorsan elkelhet, és az eladója könnyen kérhet akár "túlzó" árat is érte a piacon - tette hozzá Rácz Gyula László.