A légszennyezettség és az energiaszegénység a legfőbb problémák

építőipari munkás építőmunkás korszerűsítés panelház szigetelés
A csehországi panelház egyik lakásában legalább 3 éve élt egy fedél alatt halott anyjával a nő, aki szintén meghalt( képünk illusztráció).
Vágólapra másolva!
Hazánkban a települések több mint felén közepes vagy súlyos a lakossági fűtésből származó légszennyezés, az energiaszegénység a települési önkormányzatok csaknem 80 százalékát érinti. Ráadásul a helyi önkormányzatok középületeinek hőszigetelése és fűtési rendszere is rossz állapotban van – derül ki a WWF Magyarország friss jelentéséből. Van azonban megoldás a számos helyen jelentkező problémákra.
Vágólapra másolva!

A WWF Magyarország az idei Föld Órája alkalmából felmérést indított a települési önkormányzatok körében a fűtésre és energiahatékonyságra vonatkozóan. A felmérésben igen sok, 701 helyi önkormányzat vett részt, amely az összes magyarországi önkormányzat 22 százaléka.

Nagy az energiaszegénység és a pazarlás mértéke is

A hazai kutatás eredményei szerint, a középületek hőszigetelésének, nyílászáróinak és fűtési rendszereinek állapota sok kívánnivalót hagy maga után. Az épületek harmada semmilyen szigeteléssel nem rendelkezik.

Sokat számít az épületek megfelelő szigetelése Forrás: MTI/Beliczay László

A nyílászáróknál is aggasztó a helyzet: az ablakok és ajtók fele közepes, vagy annál rosszabb állapotban van, a kazánok és a hőleadók helyzete pedig csak egy leheletnyivel jobb. Az önkormányzatok próbálnak javítani a helyzeten:

szinte az összes önkormányzat nyomon követi a pályázati lehetőségeket,

de a korlátozottan elérhető pénzügyi forrás miatt 60 százalékuk pályázati próbálkozása sikertelen volt az elmúlt 10 évben. Ugyanakkor hitelből, vagy harmadik feles finanszírozáson keresztül csak az önkormányzatok elenyésző hányada végzett felújítást.

Sok településen fönnálló probléma az energiaszegénység, mely a települések négyötödét érinti.

A települések pedig több mint felén közepes vagy súlyos problémát jelent a lakossági fűtésből eredő légszennyezettség mértéke.

Sok településen szennyezett a levegő a korszerűtlen fűtés miatt Forrás: MTI/Balázs Attila

A legtöbb önkormányzat a szociális tüzelőanyag programon keresztül próbál tenni az energiaszegénység ellen, egytizedük viszont a tűzifa helyett szenet vagy a még inkább környezetszennyező lignitet oszt a szociálisan veszélyeztetettek számára. Vannak ugyanakkor más kezdeményezések is, amelyekhez ráadásul nem is kell nagy költségkeret: pályázati tanácsadás, oktatás a helyes tűzifahasználatról, vagy éppen a polgárőrség bevonása a tűzifa aprítására az idősek számára.

Több megoldás van, de szemléletformálásra van szükség

Szemléletformálásra is szükség van az önkormányzatok fejlesztési lehetőségeinek áttekintése mellett – hívja fel a figyelmet a szervezet közleménye. Ez mindegyik megoldásnál megkerülhetetlen.

Például a megfelelő szigetelés télen a falak állapotától függően 35-40 százalékos, de akár 60-65 százalékos energiamegtakarítást is eredményez, míg nyáron 5-7 fokkal csökkenti a lakások hőmérsékletét. Így

egyrészt a fűtésre fordított kiadások akár felét is meg lehet spórolni, másrészt az épületek szigetelésével közvetlen hozzájárulás történik egészségünk javításához is

– idézik közleményükben az egyik építőanyag-gyártót.

A távhő kiépítése drága, de az az egyik legjobb megoldás lehet Forrás: MTI/Kovács Attila

Megoldás lehet a távhő kiépítése is. Ez - habár költséges - a legjobb megoldás lehet a légszennyezés csökkentésére, mivel ilyenkor a fűtőanyagot nagy hatékonysággal égetik el, a légszennyező anyagokat pedig csak egy helyen, folyamatosan ellenőrzött körülmények között kell megszűrni. Jelenleg Magyarországon csupán 94 településen, főként a nagyobb városokban van távfűtési rendszer, míg Nyugat- és Észak-Európában a kistelepüléseken is jellemző.

– hangsúlyozta Orbán Tibor, a Magyar Távhőszolgáltatók Szakmai Szövetségének elnöke. A felmérés keretében csaknem száz önkormányzat jelezte, hogy ha lenne pályázati forrás, akkor pályázna a helyi távhőrendszer kiépítésére.

De jelentős energia-megtakarítást lehet elérni

újabb, földgáz-tüzelésű kondenzációs kazánokkal is.

A legújabb kondenzációs kazánoknak sokkal jobb a hatásfoka mint a régebbi gyártmányoknak Forrás: MTI/Marjai János

Ezek hatásfoka akár 90 százalék fölötti is lehet, sokkal nagyobb, mint a régebbi berendezéseké.

A felmérést követően egy független értékelés során három helyi önkormányzatot – Kisnánát, Mezőnyárádot és Izsófalvát – választották ki támogatásra. Ezekez a szakmai partnerek felajánlásai révén, a WWF Magyarország konkrét energiamegtakarítási fejlesztésekkel, eszközökkel és anyagokkal segíti.