Gyerekhalálok miatt bútorokat hív vissza az IKEA, tarolt a Fekete Péntek

Black Friday, Prága
Prága, 2017. november 24. A karácsonyi bevásárlási szezon kezdetét hirdető fekete péntek (Black Friday) felirat egy szőnyegen egy prágai bevásárlóközpontban 2017. november 24-én. Az amerikai hálaadás ünnepét követő péntektől rendkívüli kedvezményekkel várják a vásárlókat a kereskedők.
Vágólapra másolva!
A héten főszerepet kapott az IKEA és a gyilkos bútorok. A benzinesek örülhettek, hiszen egy hét alatt kétszer is csökkent a benzin ára. Kiderült az is, hogy már a vállalatok is aggódnak a zaklatások miatt, és ezért egyre többen mondják le a karácsonyi bulikat, valamint hazánkban is hatalmas sikert aratott a Fekete Péntek. 
Vágólapra másolva!

Tartanak a cégeknél a zaklatási ügyektől

A Weinstein-botrány miatt egyre több vállalatnál tartanak attól, hogy ők is felkerülhetnek a zaklatással vádoltak listájára. Több helyen is úgy döntöttek, hogy idén inkább nem tartják meg a hagyományos karácsonyi bulikat.

Illusztráció Forrás: AFP

A HR részlegek úgy gondolják, hogy ha a dolgozók elkerülik az alkoholt, akkor kisebb lesz annak az esélye, hogy nem megfelelően viselkednek.

Átadták a legmélyebb olajkutat

A világ vezető országainak egyre nagyobb hányada fordul a megújuló energiák irányába, azonban Oroszország a hagyományos megoldások híve. A Szahalin Konzorcium tagjaként, az orosz Rosznyeft nevű vállalat befejezte az évek óta tartó munkálatokat.

Illusztráció Forrás: AFP/Haidar Mohammed Ali

A Kamcsatka félszigetnél született eredmény egy új olajipari rekord: a világ legmélyebb olajkútjában megindulhat a kitermelés. A Rosznyeft 15 ezer méter mélységig jutott le.

A Ginopban 2 ezer milliárd forintra van már támogatói döntés

A Gazdaságfejlesztési és innovációs operatív programban (Ginop) rendelkezésre álló 2700 milliárd forintos pályázati keretből eddig 2 ezer milliárd forintra született pozitív támogatói döntés.

Illusztráció Forrás: MTI/Faludi Imre

A program keretében a meghirdetett 105 pályázati felhívásra több mint húszezer pályázat érkezett be 3 ezer milliárd forintot meghaladó támogatási igénnyel.

Nyolc gyerek esett áldozatul az IKEA szekrényének

Az IKEA 29 millió darabot hívott vissza fiókos szekrényeiből az Egyesült Államokban és Kanadában. A visszahívás oka, hogy a MALM családba tartozó bútorok nyolc gyermek haláláért felelősek.

Illusztráció Forrás: IKEA - Kocsis Judit

Az első dokumentált eset még 2002-ben történt, míg a legutolsó idén októberben, akkor egy kétéves fiúra dőlt rá a komód. A balesetek hátterében a szekrény instabilitása áll, mivel az rögzítés nélkül nagyon könnyen eldől.

Elloptak 30 millió dollárnyi bitcoint

A bitcoint és az egyéb virtuális fizetőeszközöket sokan a biztonság és az anonimitás miatt választják. Egy hackertámadás miatt azonban több milliárd forintnyi pénz tűnt el.

Illusztráció Forrás: AFP/Imaginechina/Benjamin Gz

Az eset következtében megingott a bitcoin árfolyama, és 8250 dollárról hamar 7900 dollár alá zuhant. Nem tartott sokáig az átmeneti gyengeség, néhány óra múlva már ismét 8200 dollár fölött volt a kriptovaluta.

Jövőre könnyebb lesz saját lakáshoz jutni

Egy, a parlamentnek benyújtott törvényjavaslat januártól az adózók számára kedvezően módosítaná a magánszemélyek lakásvásárlásakor érvényesíthető illetékalap-kedvezmény, illetve illetékmentesség szabályozását.

Illusztráció Forrás: Shutterstock

A törvényjavaslat általános indoklása szerint a kormány határozott és egyértelmű törekvése, hogy a családok minél egyszerűbben és könnyebben jussanak lakáshoz.

Monacóban drágulnak az ingatlanok, kezd elfogyni a hely

A Monacói hercegség a világ második legkisebb országa, területe a hivatalos adatok szerint 1,96 négyzetkilométer, azaz 196 hektár. A városállam lakóinak száma 38 ezer, jelentős részük dollármilliomos.

Illusztráció Forrás: twitter.com/ChampionsLeague

A helyhiány miatt minden egyes négyzetmétert igyekeznek beépíteni a miniállamban, de lassan kezdenek kifogyni a szabad területből. A probléma olyan égető, hogy Monaco úgy döntött, hogy a tenger felé terjeszkedik. A beruházásnak köszönhetően 6 hektárral lesz nagyobb a hercegség területe.

Hatalmas akciók várták a vásárlókat a Fekete Pénteken

A hazai boltok is hatalmas leárazásokkal és bő kínálattal várták a vásárlók rohamát. Leginkább az elektronikai termékek iránt volt nagy a kereslet, mint például a televízió, számítógép vagy a telefonok.

Illusztráció Forrás: MTI/EPA/Martin Divisek

Volt olyan áruház, ahol már az első két órában rekordok döltek meg. Az eMagnál az egyik notebookból például alig 34 másodperc alatt adtak el 250 darabot. Az Amerikai Egyesült Államokban rekordösszeget költöttek a vevők a karácsonyi vásárlási szezon kezdetét jelentő napon.

Tovább eshetnek a hitelkamatok

A bankok egyre nagyobb harcot vívnak, ennek eredménye pedig, hogy már vannak olyan személyi kölcsönök, amelyek teljes hiteldíjmutatója (THM) bőven 8-10 százalék alatt marad.

Illusztráció Forrás: Diákhitel

Ezeket a hiteleket elsősorban felújítás és korszerűsítés miatt igénylik a tulajdonosok, de lakásvásárlás esetén a vételár vagy a fizetendő illeték egy részét, valamint az új bútorok, berendezések költségeit is tudják belőle finanszírozni.

A héten kétszer csökkent a benzin ára

Pénteken a héten másodszor csökkent a benzin ára Magyarországon, ezúttal 2 forinttal. Nem történt nagy meglepetés a Magyar Nemzeti Bank Monetáris Tanácsának ülésén, változatlan maradt az alapkamat mértéke. A héten megkezdődött az Erzsébet-utalványok kézbesítése is.

Illusztráció Forrás: MTI/Soós Lajos

A nyugdíjasoknak és a nyugdíjszerű ellátásban részesülőknek a postások viszik ki a 10 ezer forintos juttatást.