Így utazhat olcsóbban a vonatokon

ÉPÜLET épületrész FOTÓ FOTÓTÉMA Keleti pályaudvar KÖZLEKEDÉSI ESZKÖZ KÖZLEKEDÉSI LÉTESÍTMÉNY személykocsi tükröződés vonat
Budapest, 2015. március 18. Az Osztrák Vasúttársaságtól (ÖBB) vásárolt vasúti személykocsik a Keleti pályaudvaron 2015. március 18-án. A MÁV-Start 55, 140 kilométeres sebességre képes vasúti személykocsit vásárolt az ÖBB-től miután az áttért 160-200 kilométeres óránkénti sebességre. MTI Fotó: Illyés Tibor
Vágólapra másolva!
Olcsóbbak lesznek a magyarországi vasúttársaságok e-vonatjegyei decembertől, az automatás vásárlásoknál ötszázalékos lesz a kedvezmény, az otthon nyomtatott vagy mobileszközön bemutatott menetjegyeké pedig tíz százalékra nő december 10-től, a MÁV-START egyes járataira 20 százalékkal csökkentheti az e-jegy árakat - közölte a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium.
Vágólapra másolva!

Emlékeztettek rá, hogy a személyszállító vasúttársaságok 2013 óta kínálják három százalékkal olcsóbban az otthon nyomtatott vonatjegyeket, a minisztérium jóváhagyásával pedig újabb kedvezményeket vezethetnek be az elektronikus csatornákon értékesített menetjegyekre.

A MÁV-START minden ötödik utasa önkiszolgáló rendszerben vásárolja meg menetjegyét - írták.

5-10-20 százalékkal olcsóbb jegyek

Az utasok a menetrendváltástól - december 10-től - öt százalékkal olcsóbban vásárolhatják meg vagy vehetik át jegyeiket a jegykiadó automatából. A díjcsökkenés nemcsak az alaptarifában, hanem az egyéb kedvezményekre, felárakra is érvényesíthető.

Forrás: MTI/Illyés Tibor

A kinyomtatott vagy mobileszközön bemutatott menetjegyek a jelenlegi három helyett tíz százalékkal lesznek olcsóbbak. Az elővétel lehetőségét a vasúttársaságok már december 8-tól megnyitják.

A szolgáltatók egyes alacsonyabb kihasználtságú járataikra húsz százalékkal olcsóbban kínálhatják az e-vonatjegyeket.

A kedvezményes körbe elsősorban az utazási csúcsidőn kívüli, jellemzően hajnalban, késő este, szombaton délután vagy vasárnap délelőtt közlekedő vonatok kerülhetnek be. A vasúti rezsicsökkentésben érintett járatok a menetrendekből egyértelműen azonosíthatóak lesznek.

A nagyarányú kedvezménnyel várhatóan a Budapest-Szombathely-Zalaegerszeg, Budapest-Tapolca, Budapest-Nagykanizsa-Keszthely, Budapest-Pécs, Budapest-Sátoraljaújhely-Eger, Budapest-Záhony, Budapest-Lökösháza, Budapest-Szeged viszonylatokon legalább 100 kilométer távolságra közlekedő egyes vonatok utasai élhetnek.

Például egy Miskolcról a fővárosba tartó utas a teljes árú díjhoz képest menetjegyét automatából vásárolva akár több mint 190 forinttal, mobiltelefonján bemutatva mintegy 400 forinttal,

csúcsidőn kívüli járatra elektronikus jeggyel felszállva akár 800 forinttal is kevesebbet fizethet egy Intercity vonaton.

2010 óta nem változtak az árak

A kedvezmények kizárólag jegyekre szólnak, bérletvásárlásra nem vehetőek igénybe, de a GYSEV szolgáltatásaira is érvényesek.

A fejlesztési tárca a bevezetés után egy évvel a vasúttársaságokkal közösen értékeli majd a kedvezményrendszer jelentős bővítésének hatásait, eredményeit, mérlegeli az indokolt finomhangolás lehetőségeit - jegyezték meg.

Felhívta a minisztérium a figyelmet arra is, hogy a helyközi közlekedés alaptarifái 2010 óta változatlanok,

a kormány a vasúti regionális tarifák és a megyei matrica bevezetése után újabb eszközök bevetésével csökkenti a családok közlekedési kiadásait.