Az igazság a bináris opciókkal való bűvészkedésről

bróker kereskedés befektetés tőzsde pénz részvény kötvény
44201565 - a woman holding a smart phone running a trading or forex app with charts and data
Vágólapra másolva!
Az internetes kereskedési rendszereknek köszönhetően, a befektetni vágyók szélesebb körből válogathatnak a befektetési szolgáltatók és az újszerű befektetési termékek között. A Magyarországon is mind ismertebb, ún. bináris opciós kereskedés ugyanakkor egyértelműen rámutatott: a sok búza közé ocsú is keveredik. Napjainkban az alacsony kamatkörnyezet és a digitalizáció terjedése – annak pozitív hatásai mellett – komoly kockázatokat is rejt, amellyel mindenkinek számolnia kell.
Vágólapra másolva!

Magyarországon is mindinkább ismertebb a bináris opciós kereskedés. A jelenség kapcsán azonban felmerül a kérdés: valós, stratégiára építhető befektetési lehetőségről, vagy inkább sajátos szerencsejátékról van szó?

Fej vagy írás

Már az elnevezés is megtévesztő lehet, hiszen a bináris (digitális) opciónak szinte semmi köze a hagyományos opciós piachoz. A működési elve – és valószínűleg ez népszerűségének fő oka is – nagyon egyszerű.

Fogadni kell arra, hogy egy pénzügyi eszköz árfolyama – egy meghatározott időköz után – magasabb vagy alacsonyabb lesz, mint a fogadás pillanatában.

Valós befektetés vagy szerencsejáték a bináris opciós kereskedés? (illusztráció) Forrás: Pixabay

Általában 1 és 60 perc közötti idősávok választhatók, de léteznek szolgáltatók, ahol 24 órára is megtehetők a tétek.

Mindez elsőre inkább a klasszikus pénzfeldobásos fej vagy írás játékhoz hasonlít, bár a szolgáltatók szeretik hangsúlyozni, hogy az érintett eszköz (mondjuk, euró/dollár árfolyama) múltbéli árfolyamgrafikonjából következtetni lehet a jövőbeli irányra. Van azonban más fontos szempont is, ami jelentősen megkülönbözteti a bináris opciót a valódi befektetési termékektől:

a korlátozott nyerési esély.

A kaszinók és a nyerőgépek működési elvéhez hasonlóan, itt sem azonos feltételekkel indulunk a „bank” ellen. Egy konkrét példán bemutatva: amennyiben befektetünk 100 eurót, és bejött a tippünk, 70 eurót nyerhetünk, vagyis 170 eurónk lesz. Ha viszont a következő körben ismét felteszünk 100 eurót, de nem járunk szerencsével, elveszítjük a pénzt és marad 70 eurónk.

Egyszer nyertünk, egyszer vesztettünk és a végén mégis kevesebb pénzünk lesz.

A lényeg, hogy önmagában ahhoz is több helyes döntés szükséges, hogy a pénzünknél maradjunk, a hosszabb távú anyagi gyarapodáshoz viszont a fogadások többségénél nyernünk kell.

„Gazdagodjon otthon ülve!”

A Google keresőjébe beírva, magyarul is közel húszezer, angolul pedig több százezres találatot kapunk a „bináris opció" szavakra. A bináris opciók kereskedői legtöbbször közösségi médiában és más internetes felületeken hirdetnek. A hívószavak csábítóak: „Gazdagodjon meg otthon ülve!" vagy „Érjen el 80 százalékos hozamot öt perc alatt!". A szolgáltatók előszeretettel reklámozzák azzal magukat, hogy a bináris opciós kereskedés során alacsonyak a költségek, egyszerűen lehet kereskedni, nem igényel különösebb tudást és gyorsan, nagy hozam érhető el vele.

Az ügyfelek befektetéseinek alakulását valójában nem a piac szabályozza (illusztráció) Forrás: Pixabay

Az átlagos tőkepiaci ügyletekhez képest ebben a konstrukcióban

az is csupán látszat, hogy a befektetésünkkel az egész piaccal „állunk szemben”.

Itt ugyanis – akár csak egy kaszinóban – a szolgáltatónál fogadunk, az egész üzletet pedig úgy építették fel, hogy neki mindenképp nyeresége legyen.

A nemzetközi tapasztalatok szerint

a bináris opciós kereskedés körében különösen nagy a bűnügyi fertőzöttség, vagyis a különböző csalási módszerekkel rendre megtévesztik a hiszékeny befektetőket.

Gyakori, hogy szoftveres eljárással manipulálják a kereskedési platformot, hogy az ügyfél pozíciója mindenképpen veszteséges legyen. Ha véletlen mégis megnyer egy ügyletet, az összeget nem írják jóvá a számláján vagy egyéb módokon nehezítik a kifizetést.

Olyan is előfordul, hogy

a károsult befektetőket csaló cégek keresik fel,

és vállalják – bizonyos előre kifizetett összeg fejében – az elveszített befektetésük visszaszerzését. Ebben a piaci szegmensben nagy a mozgás: folyamatosan jelennek meg újabb cégek a piacon és tűnnek el a régiek, vagy a csaláson ért társaságok új néven dobják piacra termékeiket, így csábítva a gyanútlan befektetőket.

A bináris opciók világa súlyosan fertőzött különböző bűncselekményekkel (illusztráció) Forrás: Origo

Döntsünk körültekintően

A példákból jól látható, hogy ezen a terméken, annak alapkonstrukciója miatt, eleve nehezen nyerhetünk, nem beszélve arról, hogy itt is ugyanúgy megjelennek a hagyományos tőkepiaci befektetéseknél ismert kockázatok. Minden befektetésnél fontos ugyanis, hogy ismerjük a termékben rejlő kockázatokat, mérjük fel a szolgáltató személyét, a rá vonatkozó jogi szabályozást és azt is, hogy mely befektetővédelmi rendszer alá tartozik.

A befektetési szolgáltatóknak az egyes termékeikről és szolgáltatásaikról részletes tájékoztatást kell adniuk az ügyfeleik számára, különösen a kockázatokat és költségeket illetően.

Nem hangsúlyozhatják egy befektetési forma előnyét anélkül, hogy ne hívnák fel a figyelmet a vele járó kockázatra is.

A bináris opciós kereskedés online befektetési módszer, így az azt kínáló szolgáltatókkal nem találkozunk az ügyletkötés során, s rendszerint személyes ügyfélszolgálattal sem rendelkeznek Magyarországon.

A cégek túlnyomórészt egzotikus országokban vannak bejegyezve, elkerülve az európai, alaposan szabályozott környezetet.

Az Európai Unió tagországainak ráadásul kötelező befektetővédelmi alapokat működtetni, amelyek – legalább részben – ellentételezik a szolgáltatók esetleges fizetésképtelensége miatt a befektetőket ért vagyoni károkat. A EU-n kívüli szolgáltatók esetén fontos meggyőződni arról, hogy van-e befektetővédelmi alap az adott országban, s hogy a szolgáltató engedéllyel és ilyen alap biztosítása mellett végzi-e tevékenységét.

A cikk a második oldalon folytatódik a szabályozási kérdések részletes áttekintésével, amelyek a befektetők segítségére lehetnek a tájékozódásban. Lapozzon!