Lélegző csillár és algaszobor, így válik a környezetünk élővé

Julian Melchiorri Exhale lélegző csillár
Vágólapra másolva!
Az Exhale nevű bionikus zöld csillár olyan műanyagból készült, ami zöld mikroalgát tartalmaz – ennek fotoszintézise kiszűri a levegőből a szén-dioxidot és oxigént bocsát ki.
Vágólapra másolva!

A bionikus innovációkat támogató alapítvány, a Clothworkers' Foundation igazgatója szerint a művészetek ösztönözhetik az anyagtudomány és technológia fejlődését a jövőben.

– nyilatkozta a Financial Times-nak Julian Melchiorri, az Exhale megalkotója.

Exhale: lélegző csillár Forrás: Julian Melchiorri

A zöld csillár jelentheti a kezdetet az algafélék kiaknázásában az emberiség számára – nem csak takarmányként lehet rá tekinteni, hanem mint fegyverre a globális felmelegedés és az üvegházhatás ellen.

Melchiorri startup vállalkozása, az Arborea – amely számos szabadalmat fejlesztett ki – elnyerte a brit kormány innovatív kutatóintézetének, a SynbiCite biológiai központnak, valamint az Európai Unió Climate-KIC támogatását is.

Az alapító 2018-ban kockázati tőkebefektetőket vár, hogy kiterjessze vállalkozását.

Melchiorri szerint a fotoszintézis „a világ legfontosabb kémiai reakciója. „A mikroalgák fotoszintézise indította el az oxigénforradalmat több mint 2 milliárd évvel ezelőtt, lehetővé téve az élet elterjedését a Földön”. Az alga maradt a világ fotoszintetikus bajnoka – tette hozzá.

A 30 éves olasz származású művész következő bionikus innovációja egy olyan alga „fa" – amely egy hatalmas gombára hasonlít leginkább – és az emberek képesek lesznek elsétálni alatta.

Melchiorri számos nagyszabású tervet készített elő, mint például az olyan algatáblákat, amelyek a felhőkarcolók déli oldalán helyezkednének el, és kiszűrnék a városi szennyezett levegőt. Az Arborea hosszú távú kereskedelmi jövője a nagy kiterjedésű algatermékek kifejlesztésében rejlik, leginkább Dél-Európa napsütötte régióiban.

Száradó zöld alga Forrás: Biosphoto/© Jean-François Mutzig / Biosphoto - Droit géré - Oeuvre protégée par copyright - - - -/Jean-François Mutzig

Míg az energiavállalatok hajlamosak az algatermesztésre elsősorban a bioüzemanyagok előállításához szükséges alapanyagként tekinteni, Melchiorri elsősorban tápláléknak tartja az algákat.

Ráadásul egy nagyvállalat kész felvásárolni az Arborea által gyártott alga alapú élelmiszer-összetevőket is.

Az algák egy másik lehetséges alkalmazása a takarmány előállítása a halgazdaságok számára, amelyek a környezetileg nehezen fenntartható hallisztet helyettesíthetnék ezzel.

A technológia bevethető lehet a Földön kívül is: az asztronauták számára a jövőbeli Hold vagy Mars űrállomásokon a növekvő algák a szén-dioxidot oxigénné alakítanák át, míg biomasszaként élelmiszer és üzemanyag készülhetne belőle.