Bírságot kapott az Extreme Digital

Gazdasági versenyhivatal, GVH
Gazdasági Versenyhivatal (GVH).
Vágólapra másolva!
A GVH az Extreme Digital 2015 november 20. napjára (Black Firday) hirdetett akciójának népszerűsítését vizsgálta. A cég akkori kampányában azt ígérte a fogyasztóknak, hogy több mint száz termék lesz elérhető, csak egy napon át akár 70 százalékos kedvezménnyel.
Vágólapra másolva!

A Gazdasági Versenyhivatal megállapította, hogy a kínált termékek mindössze kevesebb, mint 1 százaléka volt elérhető a reklámokban megjelölt „akár 70 százalékos kedvezménnyel", illetve jóval kevesebb, mint 10 százaléka „akár féláron".

A jogsértésért 20 millió forint bírságot szabott ki a GVH.

A Versenyhivatal gyakorlata értelmében az „akár állítások" megtévesztők, ha a promócióban elérhető termékek nem tekinthetők a vállalkozás által forgalmazott, vagy a reklámban megjelölt termékkört illetően tipikus termékeknek, és az „akár állítással" érintett termékkör reálisan nem elérhető, azaz nem éri el a termékkínálat 10 százalékát.

illusztráció Forrás: Szabó Balázs [origo]

A GVH enyhítő körülményként értékelte, hogy a vállalkozás a jogsértés elkövetésekor kis- és középvállalkozásnak minősült.

Várkonyi Balázs az Extreme Digital ügyvezető igazgatója a büntetés kapcsán azt írta:

Két évvel ezelőtt közel ötvenezren vásároltak a Black Friday keretében, ami tavaly majdnem 30 százalékkal növekedett és idén is jelentős vásárlói létszámbővüléssel számolunk. Vagyis a fogyasztók tapasztalataink szerint pontosan értik, mi zajlik egy ilyen akciós napon, ahol rövid ideig valóban óriási kedvezményeket tudnak elérni"

illusztráció Forrás: Extreme Digital Zrt.

Az Extreme Digital termékcsoportokba osztotta a mintegy 100 ezer akciós ajánlatot és statisztikát készített az idei kedvezmények mértékéről is:

• lámpa, bútor, lakásdekor átlagosan 45%, legnagyobb 77%
• TV, audio, projektor átlagosan 32%, legnagyobb 62%
• mobiltelefon átlagosan 23%, legnagyobb 50%
• barkács, kert átlagosan 35%, legnagyobb 65%
• számítástechnika, átlagosan 27%, legnagyobb 45%
• kis háztartási gép átlagosan 34%, legnagyobb 60%,
• háztartási nagygépek átlagosan 25%, legnagyobb 45%,
• sport, játék átlagosan 32%, legnagyobb 60%,
• fotó átlagosan 22%, legnagyobb 33%