A fiatalok 66 százaléka fizetésemelésre számít

AltSchool illusztráció, általános iskolás gyerekek, laptop, programozás
Vágólapra másolva!
Könnyedén vált állást, magas fizetést vár el kezdőként, modern környezetben, rugalmasan szeret dolgozni, ha lehet, rögtön magas pozícióból indulva, és bátran mennek külföldre is. Ezek talán a leggyakrabban hallott állítások az Y és Z generáció munkavégzésével és igényeivel kapcsolatban. Hogyan kerülhető el a csalódásuk? Az alapok a pénzügyeknél kezdődnek, méghozzá egészen kicsi kortól.
Vágólapra másolva!

Az Y és Z generáció a like-ok, posztok, insta fotók, a digitalizáció gyermekei. Ambiciózusak, fejlődni akarnak, tudatosan választják meg, hogy mit akarnak tanulni, mivel szeretnének foglalkozni, nem félnek a változástól, rugalmasan reagálnak a napi kihívásokra, de elvárásaik gyakran tűnnek eltúlzottnak a szüleik szemével nézve. Pénzt akarnak keresni, méghozzá nagyon sokat, és még annál is többet rövid időn belül, kezdő lépésnek máris vezetőként. A fiatalok csalódottsága és idő előtti kiábrándultság azonban megelőzhető, ha már egészen kis iskolásként tisztában vannak a pénz értékével és felkészülnek arra, hogy milyen fizetések, illetve fizetésemelések várhatóak majd.

Illusztráció Forrás: Shutterstock

Valóban igazak volnának ezek az általános kijelentések? A K&H Csoport Vigyázz, kész, pénz! pénzügyi vetélkedőjén részt vevő gyerekek ismereteiknek köszönhetően valószínűleg tisztában lesznek a pénz értékével és azzal, hogy milyen fizetések, illetve fizetésemelések várhatóak majd a cégnél, ahol el kívánnak helyezkedni. A verseny ugyanis – többek között - segít abban, hogy a felnövekvő generáció reálisan lássa a pénzügyi lehetőségeit.

A fiatalok 66 százaléka számít idén fizetésemelésre, derült ki a K&H ifjúsági jóléti indexéből. Elsősorban a 19-25 évesek számítanak emelkedésre, 2017 harmadik negyedévében 78 százalékuk nyilatkozott így, míg a 25-29 évesek mindössze 56 százaléka számít fizetésemelésre.

Elkerülhetetlen lenne a csalódás? Megoldást jelenthet az időben megkezdett pénzügyi nevelés, így megelőzhetővé és visszafordíthatóvá válhat a rossz döntések meghozatala és a fiatalok kiábrándultsága, figyelmeztet a K&H Vigyázz, kész, pénz! pénzügyi vetélkedő szakértője.

Forrás: K&H Csoport

„A pénzügyi vetélkedőt éppen azzal a céllal hívtuk életre, hogy már fiatal korban egy olyan fórumot biztosítsunk az általános iskolásoknak, ami abban segíti őket, hogy egyre magabiztosabban, tudatosabban mozoghassanak pénzügyi téren. Hogy világosan lássák a lehetőségeiket és ezt mérlegelve okosan döntsenek. A pedagógusok visszajelzései azt mutatják, hogy a diákok pénzügyi gondolkodására látható hatással van a program – bízunk abban, hogy évek múlva, a munkaerőpiacra kilépve is hasznát veszik majd a vetélkedő által nyújtott tudásnak" – mondta Horváth Magyary Nóra, a K&H kommunikációs ügyvezető igazgatója.

Van-e előrelépési lehetőség?

Azt mondják az Y-generációról, hogy fontos számára, hogy lássa a szervezeten belüli perspektívát: azt a lehetőséget, hogy fejlődhetnek, tanulhatnak, lépdelhetnek a ranglétrán.

Forrás: K&H Csoport

– tette hozzá a K&H Vigyázz, kész, pénz! pénzügyi vetélkedő zsűritagja.

Külföldön tanulni, külföldön dolgozni

A korábbi generációkhoz képest abban is érzékelhető a különbség, hogy a mai gyerekek tudatosabban választják meg, hogy mi érdekli őket, mit szeretnének tanulni, hiszen a pályakezdő fiatalok 70 százaléka mondja azt, hogy szereti, amit tanul.

A külföldi tanulás lehetőségét pedig a diákok 27 százaléka vette tervbe.

Míg a 19-25 éveseknek 42 százaléka nyitott erre, az idősebbeknél csak 14%-a nyilatkozott így – derül ki a harmadik negyedéves K&H ifjúsági jóléti indexből.

„Van olyan tudás, amit azonban mindenkinek érdemes elsajátítania, főleg, ha a diák külföldi tanulásban gondolkodik, hiszen ebben az esetben egy idegen ország pénzügyeiben is el kell valamiképp igazodnia. Egy stabil alapot kell adnunk a gyerekeknek ahhoz, hogy egyszer majd, kilépve a munkaerőpiacra vagy egy külföldi ösztöndíj esetén se érezzék magukat kiszolgáltatottnak és elveszettnek" – mondta Horváth Magyary Nóra.