Tovább növekszik a magyar turizmus

Finn Dingi vitorlásverseny a Balatonon Berecz Zsombor
Vágólapra másolva!
A magyar turizmus továbbra is növekedő pályán van, mind a belföldi, mind a külföldi vendégek egyre többet pihennek Magyarországon. Ez meglátszik a bevételeken és a szállodai szobák kihasználtságán is.
Vágólapra másolva!

A Központi Statisztikai Hivatal közzétette a magyar idegenforgalom szeptemberre vonatkozó adatait. Ebből kiderül, hogy szeptemberben a külföldi vendégek által eltöltött éjszakák száma 7,3, a belföldi vendégeké 3,0 százalékkal haladta meg az egy évvel korábbit,

a teljes forgalom együttesen 5,4 százalékkal nőtt.

A kereskedelmi szálláshelyek folyó áron számolt összes bruttó árbevétele 14,8 százalékkal csaknem 44,5 milliárd forintra emelkedett. A szállodai szobák ára országos szinten 10,2 százalékkal,

Budapesten 14 százalékkal magasabb volt, mint egy évvel korábban.

Szeptemberben a külföldi vendégek száma 4,6, az általuk eltöltött vendégéjszakáké 7,3 százalékkal 1,4 millióra emelkedett.

A Balaton az egyik legnépszerűbb célpont Fotó: Hirling Bálint - Origo

Az összes külföldivendég-éjszaka közel hattizedét realizáló Budapesten 6,4 százalékkal, a

Balatonnál 9,0 százalékkal több éjszakát töltöttek a külföldi turisták, mint az előző év azonos hónapjában.

A szállodák szobakihasználtsága 2,9 százalékponttal, 65,9 százalékra nőtt szeptemberben.

Az összes bruttó árbevételen belül

  • a szállásdíjbevétel 15,9 százalékkal 26,9 milliárd forintra,
  • a vendéglátás bevétele 7,6 százalékkal 8,5 milliárd forintra,
  • az egyéb szolgáltatások bevétele 19,1 százalékkal 9,1 milliárd forintra emelkedett.

A külföldi szállásdíjbevétel 17,8 százalékkal, a belföldi 11,6 százalékkal magasabb volt az előző év szeptemberinél.

Széchenyi Pihenőkártyával a kártyatulajdonosok 5,8 százalékkal többet, 1,1 milliárd forintot költöttek a kereskedelmi szálláshelyeken.