Amerika három leggazdagabb emberének több a pénze, mint a fél országnak

dollár
Dollar bills, computer artwork.
Vágólapra másolva!
Minden bizonnyal keveseket lep meg a tény, hogy a gazdag és a szegény emberek vagyona között óriási a szakadék, és a világ pénztömegének jelentős része egy szűk elité. Azonban a Forbes listájának elemzése egészen megdöbbentő adatokat hozott ki, például azt, hogy a Bezos-Gates-Buffett trió vagyona megegyezik a fél Egyesült Államok vagyonával.
Vágólapra másolva!

A Forbes folyamatosan frissíti a világ leggazdagabb embereinek listáját. Az élen most épp Jeff Bezos áll annak köszönhetően,

hogy az Amazon részvényei 10 százalékot emelkedtek.

Az első három helyezett Forrás: Forbes

Ahogy látszik, Bezos vagyona 95,4 milliárd dolláros, őt követi Bill Gates 89,5 milliárd dollárral, míg a dobogó harmadik helyén Warren Buffett áll.

Összesített vagyonuk szinte felfoghatatlan, 248,5 milliárd dollár.

A The Guardian szerint ennek a három embernek, akik egyben az USA leggazdagabbjai is, akkora a vagyona, mint az ország szegényebbik felének.

Ez azt jelenti, hogy

a legszegényebb 160 millió amerikainak van ugyanannyi pénze, mint az első háromnak.

Ez arra is rámutat, hogy a szakadék egyre nagyobb a legszegényebb és a leggazdagabb rétegek között.

Illusztráció Forrás: AFP

Érdekes adat, hogy a leggazdagabb 400 amerikai vagyona összesen 2680 milliárd dollár,

ami több mint Nagy-Britannia GDP-je.

A 2680 milliárd dollár annyi, mint amennyi az Egyesült Államok lakosságának szegényebb, 64 százalékának a vagyona.

Ez 204 millió embert jelent, ami több, mint Kanada és Mexikó lakossága együtt.

Az idei igazán jó év volt a világ gazdagai számára, a Forbes szerint 18 százalékkal növekedett az elit vagyona.

Ez a legnagyobb emelkedés azóta, hogy a lap 1982 óta összeállítja a listát.

A Guradian megemlíti azt is, hogy a listát dominálják a fehérbőrű emberek, a leggazdagabb 400 között mindössze két afroamerikai és latin-amerikai származású található.