A munkahelyek csaknem negyede szűnik meg a turbinagyártónál

szárazföldi szélturbina park, szivárvány
A szélerőmű előnye, hogy viszonylag gyorsan telepíthető, jó áron termel, de olyan helyszínt kell találni, ahol ritka a szélcsend
Vágólapra másolva!
Piaci pozícióinak megőrzése érdekében óriási létszámleépítésre kényszerül a Siemens Gamesa, amely a szélturbina-gyártó vállalatok között a második a világon. A fájdalmas lépés lényegé hatalmas költségcsökkentést jelent. A vállalat jövő évi kilátásai ugyanis nem olyan kedvezőek, mint azt korábban várták.
Vágólapra másolva!

A Siemens idén tavasszal kebelezte be a spanyol Gamesa-t, amely – felvásárlója mellett – a szélturbina-gyártás egyik meghatározó szereplője. Az egyesüléstől azt várták az elemzők, hogy a Siemens hátterével a Gamesának sikerül talpra állnia a bő egy éve tartó gyengélkedésből. Ám a vállalatcsoport rosszabb eredményeket jelent idénre, és a külső várakozásokat alulmúlóakat vár jövőre. Durva létszámleépítés jön.

Nem úgy alakult az idei év a világ egyik legnagyobb gyártójánál, ahogy várták (illusztráció) Forrás: Hornsdale Wind Farm

Nem bíznak annyira 2018-ban

Valahol 9 és 9,6 milliárd euró közé várják a következő évi bevételeket a Siemens Games-ánál. Ez az önmagában tekintélyes szám azonban

1 milliárd euróval kevesebb,

mint amennyit egyes külső elemzők szerint produkál majd a vállalat.

A jelentős különbséghez emelkedő működési költségek társulnak, így hiába a külső optimizmus, a vállalatnál nem vállalják be, hogy így nekiugorjanak 2018-nak.

– mondja Gurpreet Gujral, egy, a társaság ügyeire rálátó pénzügyi tanácsadó konzorcium elemzője. Az elemző azt is jelezte, a várhatóan jóval gyengébb jövő évnek úgy fut neki a vállalat, hogy idén az elmúlt 6 hónapban 12 százalékkal visszaesett az értékesítés volumene, és a bevétel is jóval kevesebb volt a vártnál.

A vállalat konszolidációjához jelentős költségeket kell megtakarítania, ezért a nagyarányú létszámleépítés Forrás: AFP/Francois Xavier Marit

Egyes értesülések szerint, a helyzetet tovább nehezíti, hogy

a menedzsment körében is nagy a feszültség a spanyol vezetők és a müncheni székhelyű Siemens között.

A Financial Times arról ír, a Siemens-csoporton belül mintha szándékosan szorítanák háttérbe a Gamesát, így az nem tudja kihasználni a német óriáscég hátterét, és jóval gyengébb teljesítményt tud csak felmutatni annál, mint amire képes lenne.

A Gamesa értéke 46 százalékot esett tavasz óta,

amikor az egyesülést követően a Siemens átvette a döntéshozatalt a meghatározó kérdésekben.

6000 dolgozó és 24 ország

A cég bevételei ugyan idén 5 százalékkal nőttek 2016-hoz képest, közel 11 milliárd euróra, ám a működési költségek növekedése miatt a profit 18 százalékkal visszaesett. A vállalatnál most azt mondják, nagyjából

egy év alatt szeretnének egyensúlyba jönni, és ehhez jelentős költségmegtakarításra van szükség.

A Gamesa ügyvezetője, Markus Tacke, kényszermegoldásnak nevezte a nagyarányú létszámleépítést.
A vállalat 6000 dolgozójától válik meg, 24 országban, ahol valamilyen formában jelen van. A cég egyelőre nem közölte, mely helyszíneken hány fő számíthat felmondólevelére.