Ennyit költenek a magyarok égetett szeszre

Whisky Show 2016 Jack Daniels Whisky Show 2016 - 150 éves a Jack Daniels
Whisky Show 2016 - 150 éves a Jack Daniels
Vágólapra másolva!
Magyarországon több mint 80 milliárd forintot költ évente égetett szeszre a lakosság. A gyomorkeserűk kiskereskedelmi forgalma a vodkáénál és a pálinkáénál is erősebb – írja a Világgazdaság keddi számában a Nielsen felmérésére hivatkozva.
Vágólapra másolva!

A piackutató adatai szerint az égetett szeszek eladásának értékbeli megoszlásában 26 százalékkal állnak az élen a gyomorkeserűk, megelőzve a vodkát (25 százalék) és a pálinkát (17).

A vizsgált időszakban – tavaly szeptember és idén augusztus között – a gyomorkeserűk népszerűsége nőtt meg a leginkább, az értékesítésükből származó bevétel a 21 milliárd forintot is túllépte. Az egy évvel korábbi hasonló időszakhoz képest ez 12 százalékos növekedés. Mennyiségét tekintve is figyelemre méltó a termékcsoport forgalma, hiszen több mint 44 ezer hektoliternyit vásároltak ezekből a szeszes italokból, ami éves összesítésben 7 százalékos növekedésnek felel meg.

Több mint 80 milliárd forintnyi égetett szeszt iszunk évente Forrás: Polyak Attila

Ha a bolttípus szerinti eloszlást nézzük, még mindig a 2500 négyzetméter feletti hipermarketekben fogy a legjobban a gyomorkeserű, az eladások 36 százalékát bonyolították le ezekben az üzletekben idén augusztusig. Éves összevetésben mégis a másik végletet képviselő, 50 négyzetméter alatti egységek produkálták a legnagyobb fejlődést, részesedésük 17-ről 21 százalékra emelkedett.

A kiszerelések közül év közben a félliteres változat a legkelendőbb, a karácsonyi időszakban viszont a hét deciliteresek felé tolódik a kereslet.