Többe kerül, ha nem vesz fel a cég megváltozott munkaképességűt

mozgássérült lebénult kerekesszék mozgáskorlátozott beteg kórház 
Egy orgazmus miatt bénult le az édesanya
Lucinda Allen egy orgazmus miatt bénult le (képünk illusztráció)
Vágólapra másolva!
A rehabilitációs hozzájárulás mértéke sokáig változatlan volt, ám 201 óta az a minimálbérhez igazodik. Az új szabály értelmében a rehabilitációs hozzájárulás összege a teljes munkaidőben foglalkoztatott munkavállaló részére megállapított minimálbér havi összege kilencszeresének megfelelő mértékére emelkedik, ez jövőre 1,242 millió forint.
Vágólapra másolva!

A szabályozás szerint ha egy munkáltató több mint 25 főt foglalkoztat, s a megváltozott munkaképességű alkalmazottak aránya nem éri el az öt százalékot (ez 25 fő után egy alkalmazottat jelent, 50 fő után kettőt és így tovább), rehabilitációs hozzájárulást kell fizetnie az arányosan nem foglalkoztatott személyek után. Vagyis ha 25 főt foglalkoztat, akkor egyszer, ha ötvenet, akkor kétszer kell megfizetnie a hozzájárulást, és így tovább.

A fizetnivaló fejenként havi 83375 forint volt 2010-től 2016 végéig, vagyis évi 964,5 ezer forint. A 2016 májusában benyújtott költségvetést megalapozó törvény azonban úgy rendelkezett, hogy a rehabilitációs hozzájárulás mértéke a korábbi fix összeg helyett a minimálbérhez igazodik, így az az idén már a minimálbér kilencszerese.

Simán tudna dolgozni, ha hagynák Forrás: Thinkstock

Ez az idén éves szinten 1,1475 millió forint, jövőre pedig a 138 ezer forint havi minimálbér után 1,242 millió forint lesz.

A hozzájárulás magas összegének dacára még mindig több mint 60 ezer olyan betöltetlen pozíció van, amelyek esetében a kérdéses szervezetek inkább befizetik a rehabilitációs hozzájárulást, mintsem megváltozott munkaképességű munkavállalókat alkalmaznának, pedig több tízezer érintett áll készen a munkavállalásra.