A legjobb időpont a repülőjegy foglalásához

Luton, 2017. október 2. A brit Monarch Airlines repülőgépei a lutoni repülőtéren 2017. október 2-án, Az ötödik legnagyobb brit légitársaság ezen a napon bejelentette, hogy beszünteti tevékenységét. A brit polgári légiközlekedési hatóság (CAA) hétfői bejelentése szerint a cég 110 ezer utasa van jelenleg külföldön. A Monarch utazási irodát is működtetett. A CAA közleménye szerint a csőd miatt 300 ezer jövőbeni repülőjegy-foglalást és társasutat töröltek. (MTI/EPA/Neil Hall)
Vágólapra másolva!
Mindenkinek megvan a maga – olykor ellentétes – véleménye, hogy mikor érdemes repülőjegyet foglalnia, de most az Expedia and Airlines Reporting Corporation tanulmánya végre megadja a választ a kérdésre.
Vágólapra másolva!

2016 januártól októberig tartó vizsgálati időszakban a kutatók a leginkább kedvező vásárlási napnak az indulástól visszaszámolt 21. napot javasolják, ugyanakkor a péntek a legkedvezőtlenebb időpont, mivel sok utazó a hétvégén foglalja le jegyeit.

Illusztráció Forrás: MTI/EPA/Neil Hall

A belföldi járatok ára átlagosan 11 százalékkal alacsonyabb volt vasárnapi vásárláskor, mint az összes többi napon. A vasárnapi árkedvezmények még nagyobbak voltak az USA-ból Európába tartó járatoknál, a jegyek átlagosan 16 százalékkal mérsékeltebbek a többi naphoz képest.

Az Európán belüli járatok vasárnaponként átlagosan 30 százalékkal kevesebbe kerülnek, így ideális lehet több úticél foglalására is.

Ezen felül még számos egyéb tényező befolyásolja a repülőjegyek árát, beleértve azt is, hogy milyen messzire akarunk utazni, és hogy mennyire népszerű az adott város.

Dél-Európában a szombati tartózkodással járó utazások átlagára 57 százalékkal volt alacsonyabb az Expedia tanulmánya szerint.

Illusztráció Forrás: British Airways

A CheapAir.com utazásairól szóló éves repülőjegy-tanulmánya szerint – ahol 2,9 millió utazást elemeztek – a belföldi utazók 54 nappal az utazás kezdete előtt találhatják meg a legjobb árakat. A legjobb vásárlási időszak 3 hét és 3 és fél hónap között van.

A repülő indulásának tekintetében a legolcsóbb nap a kedd vagy a szerda – tartalmazza a CheapAir elemzése – ugyanakkor a legköltségesebb a vasárnap.

Érdemes figyelni az árak ingadozását is

A legalacsonyabb viteldíj egy adott járatra átlagosan 71-szeresére nő a járat bejelentése és az indulás napja között. Minden változás – felfelé vagy lefelé – átlagosan 33 dollárt (kb. 8 ezer forint) jelent.

Illusztráció Forrás: AFP/NurPhoto/Mateusz Wlodarczyk

Az ünnepek alatt az árak erősen ingadozhatnak – mondta George Hobica, az Airfarewatchdog.com elnöke. Ugyanakkor vonnal olyan árfigyelő oldalak, mint az Airfarewatchdog vagy a Kayak, ami figyelemmel kísérik a légitársaságok árait, és üzenetben értesítenek, ha csökken, vagy ha nő a jegy ára.

Ugyanakkor nem érdemes az akciós ajánlatok hallatán azonnal vásárolni – gyakran a nem hirdetett jegyek olcsóbbak, érdemes tehát körbenézni.