Eladták az Aréna Plázát

Aréna Pláza bevásárlóközpont épületfotó este esti felvétel esti kivilágítás felirat fényreklám FOTÓ FOTÓTÉMA gyalogos KÖZTERÜLET NAPSZAK utcai lámpa városkép Budapest, 2014. november 5.
Az Aréna Pláza bevásárlóközpont épülete esti kivilágításban a főváros
Budapest, 2014. november 5. Az Aréna Pláza bevásárlóközpont épülete esti kivilágításban a főváros VIII. kerületében, a Kerepesi úton. MTVA/Bizományosi: Róka László *************************** Kedves Felhasználó! Az Ön által most kiválasztott fénykép nem képezi az MTI fotókiadásának, valamint az MTVA fotóarchívumának szerves részét. A kép tartalmáért és a szövegért a fotó készítője vállalja a felelősséget.
Vágólapra másolva!
Symmetry Arena Ingatlankezelő Kft. tulajdonában álló Aréna Plázát 275 millió euróért (85 milliárd forintét) vásárolta meg a dél-afrikai NEPI Rockcastle vállalat.
Vágólapra másolva!

Tim O'Sullivana, a CBRE magyar tőkepiaci vezetője közleményben hangsúlyozta, hogy a pláza eladása nemcsak azért fontos mert meghatározó ügylet a magyar piacon, hanem azért is mert egy újabb jelentős nemzetközi befektetési társaság megjelenését is jelzi.

Forrás: MTI/Róka László

Elmondta azt is, hogy idén is erős évre számítanak. Várakozásaik szerint év végére 1,7 milliárd eurónyi tőke érkezhet a hazai kereskedelmi ingatlanpiacra.

Az Aréna Pláza 2007-ben épült, és évente mintegy 10 millió látogatójával és 100 százalékos bérbeadottságával Budapest egyik legsikeresebb bevásárlóközpontja lett.