Kijött a lista a világ legversenyképesebb országairól

beruházás fejlesztés növekedésn
38215540 - investment of money iii
Vágólapra másolva!
Az, hogy egy ország mennyire versenyképes, fontos tényező a vállalatok számára. Ezeknek a cégeknek segít a Világgazdasági Fórum, amely évente elkészíti versenyképességi listáját. A 12 szempont alapján vizsgált 137 nemzet között szerepel Magyarország is, amely sokat javított tavalyhoz képest. Az élen már nagyon régóta nincs változás.
Vágólapra másolva!

A Világgazdasági Fórum (WEF) elkészítette a Föld országainak versenyképességi rangsorát. A jelentés szerint az élen nem történt változás,

az első helyen sorozatban hatodik éve Svájc áll.

Azonban az USA feljött a második helyre, így Szingapúr visszacsúszott a harmadik pozícióba.

Ez első tízben hat európai ország szerepel, Svájc mellett Hollandia, Németország, Svédország, Nagy-Britannia és Finnország is a közvetlen élmezőny tagja. A már említett USA és Szingapúr mellett Hongkong (6.) és Japán (9.) fért be a legjobbak közé.

Az élen Svájc áll Forrás: AFP

A Quartz megemlíti, hogy azok ellenére, hogy Egyesült Államok a második helyre feljött, még van bőven tér a fejlődésre, hiszen a makrokörnyezeti rangsorban viszont csak 25. az ország,

ami az államadósság nagyságának és a költségvetési mérlegnek köszönhető.

Érdekesség, hogy az innovációs rangsor harmadik helyén Izrael szerepel, amely az összesített lista 16. helyén áll. Nagy-Britannia ugyan a top10-ben van, de a brexit nem tett jót a befektetői hangulatnak, így

a britek egy helyet visszacsúsztak a tavalyhoz képest.

Theresa May brit kormányfő beszél a 47. Világgazdasági Fórumon a svájci Davosban 2017. január 19-án Forrás: MTI/EPA/KEYSTONE/Laurent Gillieron

A WEF 12 különböző faktor alapján hasonlítja össze az országokat, amivel a termelékenység értékét próbálják meghatározni. Ezek

  • az intézményi háttér,
  • az infrastruktúra,
  • a makroökonómiai környezet,
  • az egészségügy és alapfokú oktatás,
  • a felsőfokú oktatás és továbbképzés,
  • a pénzpiaci fejlettség,
  • a technológiai fejlettség,
  • az árupiac hatékonysága,
  • a munkaerőpiac hatékonysága,
  • a gazdaság nagysága,
  • az üzleti kifinomultság és
  • az innováció.

Emellett a tényezők mellett a kutatás

133 ország közel 13 ezer vállalatának kérdőíves válaszait is figyelembe veszi.

Térképen a végeredmény:

Általános megállapítások

A Business Insider felhívja a figyelmet arra, hogy a rangsor mellett érdemes figyelmi a világszervezet általános megállapításaira is. Eszerint hiába telt el tíz év a gazdasági világválság óta, a kormányok, a vállalkozások és az egyének

még mindig jellemzően bizonytalanok a gazdasági folyamatokat illetően.

Ennek több oka van. Egyfelől a technológia (a robotika) terjedése, másfelől a geopolitikai változások felelősek a félelmekért.

Illusztráció Forrás: Origo

- áll a jelentésben.

A WEF aggódik amiatt is, hogy egy újabb hitelválság alakulhat ki.

Magyarország nagyot lépett előre

A magyar gazdaság a versenyképességet tekintve tavaly a 69. helyen végzett. Magyarország az idei listán azonban már jóval előrébb, a 60. helyen szerepel.

Az ugrás annak köszönhető a jelentés szerint, hogy sokat javult a technológiai fejlettség.

A cégek és a magánszemélyek is egyre magasabb hányadban férnek hozzá az internethez. Emellett a vállalatok szerint a pénzügyi piacok, valamint az üzleti és innovációs környezet is javult az elmúlt évben Magyarországon.

Deutsch Tamás nyilatkozik a Digitális Jólét Alapcsomag ünnepélyes elindulása alkalmából a UPC egyik budapesti üzletében Forrás: UPC

A felmérés szerint a magyar versenyképességet leginkább gátoló faktorok a képzetlen munkaerő, a korrupció és az adók.

A rangsort kommentálta Varga Mihály pénzügyminiszter is: