Feldarabolják az Air Berlint

Air Berlin, repülő
Schönefeld, 2017. augusztus 15. A 2017. június 9-i képen az Air Berlin német légitársaság egyik gépe felszáll a schönefeldi Berlin-Brandenburgi Repülőtéren. Az Air Berlin 2017. augusztus 15-én csődeljárást kért maga ellen, mert fő részvényese, az Etihad Airways úgy döntött, nem támogatja tovább anyagilag a második legnagyobb német légitársaságot. (MTI/EPA/Clemens Bilan)
Vágólapra másolva!
A három versenytárs, a Lufthansa, az Easyjet és a Condor között osztják fel a légitársaságot.
Vágólapra másolva!

Az Air Berlinre nyolcan pályáztak, ezeket a hitelezők csütörtöki tanácskozásán értékelték. A három kiválasztott pályázóval megpróbálnak hétfőig megegyezésre jutni, és igyekeznek pénzügyi garanciákat is beszerezni tőlük, mert az ügylet tervezett véglegesítéséig, október közepéig várhatóan nem lesz elég a szövetségi kormány 150 millió eurós áthidaló kölcsöne a folyamatos működéshez.

Az Air Berlin

legnagyobb része a Lufthansához kerülhet:

78 gép a személyzettel és a járatok közlekedéséhez szükséges leszállási jogokkal együtt. A részt a társaság diszkont légitársasága, az Eurowings kapja meg. Ezzel nagyjából 7 százalékkal növekedik majd a Lufthansa piaci részesedése, amihez a társaság várakozása szerint meg lehet szerezni a versenyhatóság engedélyét.

Forrás: MTI/EPA/Clemens Bilan

Az ír RyanAir is érdeklődött az Air Berlinért, de végül nem tett ajánlatot, mert a

vezérigazgató szerint az ügyletet "előre lejátszották",

a döntéshozók már elhatározták, hogy a társaság a Lufthansához kerül, hogy monopol helyzetbe hozzák saját piacán.

Az Air Berlin repülőgépeket üzemben tartó technikai részlege, vagyis az Air Berlin Technik egyik kiválasztott pályázó profiljába sem illeszkedik, ezért a 850 embert foglalkoztató

leányvállalatot külön értékesítik

október elejéig.

Az Air Berlin a második legnagyobb német légitársaság - az első a Lufthansa -, piaci részesedése 14 százalék, nagyjából nyolcezer embert foglalkoztat. Az 1978-ban alapított cég az idén augusztus 15-én fizetésképtelenséget jelentett, miután fő részvényese, az Etihad Airways úgy döntött, hogy nem finanszírozza tovább az évek óta halmozódó veszteséget. A szövetségi kormány az Európai Bizottság jóváhagyásával adott 150 millió eurós áthidaló kölcsönt a cégnek.