2019-ig száz új, hazai fejlesztésű buszt vásárol a magyar honvédség

Vágólapra másolva!
A Zrínyi 2026 haderő fejlesztési program keretében, 2019-ig száz új, hazai fejlesztésű buszt vásárol a Honvédelmi Minisztérium a magyar hadsereg számára - jelentette be a honvédelmi miniszter csütörtökön Székesfehérváron.
Vágólapra másolva!

Simicskó István a HM Currus Zrt. és az Ikarus Járműtechnikai Kft. kooperációjában készült Currus-Aries-Volvo Euro VI-os motorral szerelt autóbusz prototípusának bemutató rendezvényén hangsúlyozta, hogy a hadsereg hatékony feladatellátásában segítenek majd az új járművek. Megjegyezte, hogy

ezzel elindult az "elmúlt 25-26 év legkiterjedtebb haderő fejlesztési programja",

a Zrínyi-program, amelynek több más eleme is lesz a közeljövőben.

A jelenlegi buszok átlagéletkora 25 év

A miniszter ismertette, 134 autóbusza van a honvédségnek, átlagosan 250-300 ezer kilométeres futásteljesítménnyel, az átlagéletkor pedig 25 év. Az elöregedett buszok helyett újakra van szükség, hogy például a határvédelem vagy a balkáni missziók során a személyszállítás megoldható legyen - tette hozzá.

Simicskó István elmondta, a Currus, az Ikarus és a Volvo együttműködésében

évente 40 buszt gyártanak le, és remélte, hogy ez a hadiipari fejlesztés a magyar gazdaságra jótékony hatással lesz.

Vargha Tamás honvédelmi államtitkár arról beszélt egyebek mellett, hogy sok-sok év után Székesfehérváron az Ikarus-gyár csarnokaiba "élet költözött" és gyártás folyik. Úgy vélte, az "utolsó utáni pillanatban" megmentették azt a tudást és gyártási kultúrát, amely jelen volt a városban egykoron.

Régi álom a fehérvári buszgyártás

Cser-Palkovics András polgármester régi álom megvalósulásának nevezte a fehérvári buszgyártás újraindulását, amellyel a világban is ismert brand újjáéledt. A város régi nagy gyártóvállalatai közül a Köfém és a Videoton "él és virul", a harmadik nagy, az Ikarus pedig új lehetőséget kapott - vélekedett. Remélte, hogy

a jövőben újra Székesfehérváron gyártott Ikarus-buszokat használnak a város közösségi közlekedésében.

Évi 3000 busz a cél

Széles Gábor, az Ikarus elnöke kiemelte, hogy részben saját stratégiával, részben állami hadiipari megrendelésekkel az Ikarus növekedési pályára állhat. Mint elmondta,

1,5-2 milliárd forintos technikai beruházást hajtottak végre,

így a korábbi 1,5-2 helyett ma már csak átlagban 0,2 emberi munkaerő kapcsolódik egy-egy busz gyártásához. Hangsúlyozta, azt tervezik, hogy a gyártást évente 3000 buszra emelik,

ez legalább 600 embernek teremthet munkahelyet Székesfehérváron.

Több funkciós az új busz

Az új, multifunkciós autóbuszról elmondta: nemcsak hagyományos csapatszállításra alkalmas, hanem - a vezérkar kérésére -

4 órán belül átállítható kórházi üzemmódra.

Ilyenkor az ülések kiszerelésével 15 hordágy fér el a járműben. A harmadik üzemmód a rabszállítás, amellyel a Belügyminisztérium igényeit tudják kielégíteni a jövőben.

Széles Gábor reményét fejezte ki, hogy a Currus-Aries ezzel a képességgel a NATO-piacokon is versenyképes jármű lehet.