Mikor válnak értéktelenné a hagyományos autók?

Tesla
Vágólapra másolva!
Az emberiség autózási szokásai gyakorlatilag a kezdetek óta változatlanok. Azonban az innováció egyszerre több helyen reformot vetít előre. Terjednek az elektromos járművek, fejlesztik az önvezető kocsikat, és a közösségi közlekedés előtt is csak jogi akadályok állnak. Ezek a tényezők gyökerestül változtathatják meg az autózás jövőjét, már csak az a kérdés, hogy mikor következik be a fordulat, és lesznek értéktelenek a megszokott kocsik.
Vágólapra másolva!

Napjainkban több száz millió autó közlekedik az utakon világszerte. Azonban előbb-utóbb eljön az az idő, amikor a hagyományos kocsiknak végleg búcsút int a társadalom,

és már az elektromos, önvezető járművek lesznek a mindennaposak.

Hogy ez mikor lesz pontosan, azt nehéz megmondani, és elég nagy a szórás a szakértők becsélései között. A RethinkX az egyik legoptimistább ebben a tekintetben, szerintük ez az idő hamarabb eljön, mint gondolnánk.

A tanulmányuk szerint 2030-ra az Egyesült Államokban a megtett kilométerek

95 százalékát már az elektromos autók adják,

köszönhetően az alacsony karbantartási és üzemanyag költségeknek.

Előbb-utóbb az elektromos autók átveszik a hagyományos járművek helyét Forrás: Pixabay

Fontos azonban megjegyezni, hogy ez nem jelenti azt, hogy a hagyományos meghajtású autók eltűnnek, csupán azt, hogy átrendeződnek a felhasználási körülmények. Bár a 95 százalék nagyon soknak hangzik, ezek javarészt a városi közlekedésből összeadódó adatok.

Várhatóan 2030-ra a forgalomban lévő autók 40 százaléka még mindig benzines/dízeles lesz,

de azokat sokkal kevesebbet, leginkább a ritkán lakott, vidéki területeken fogják használni. Mivel ezzel gyakorlatilag egy új közlekedési modell jön létre, amelynek köszönhetően a közösségi autózás is fellendülhet, a saját tulajdonú autók száma drasztikusan csökkenthet.

A tanulmány szerint 2025-re jöhet el a fordulópont, amikor már több kilométert tesznek meg az emberek a közlekedés-mint-szolgáltatás (KOMISZ) modellben megosztott járművekkel, mint saját autókkal.

Természetesen nem mindenki ilyen derűlátó, a Navigant sokkal visszafogottabb előrejelzést tett közzé. Szerintük – a legoptimistább forgatókönyv szerint is –

mindössze a megtett kilométerek 1 százalékát adja majd a közösségi autózás Európában és Ázsiában 2025-re,

és még ennél is kevesebbet Észak-Amerikában.

A Deloitte elemzői szerint is eljön majd a fordulópont, ők a század közepére teszik a váltást. A bostoni Bain sem látja közelinek a hagyományos autók kiszorulását, a konzultációs vállalat szerint

az autók 10 százaléka lesz részben vagy teljesen automatizált 2025-re.

Hogy pontosan mikor is következik be a fordulat, arra tehát sok forgatókönyv létezik, azonban van, amiben a többség egyetért. Az új KOMISZ-modell (elektromos forradalom, automatizáció és közösségi közlekedés) alapjaiban fogja felforgatni a több mint 100 éve működő autózási szokásokat, amelyek ráadásul egymást fogják erősíteni és gyorsítani.

Globálisan növekszik az eladott e-autók száma Forrás: Pixabay

Ahogy az elnevezésből is kiderül, a közlekedés már nem termék lesz, sokkal inkább szolgáltatás jellegű lesz, és erre a nagy autógyáraknak is fel kell készülniük.

A járműtulajdonosokból bérlők lesznek,

és az önvezető autók szervesen fognak kapcsolódni a tömegközlekedési hálózatokhoz.

Amint a fordulat bekövetkezik, azaz több kilométert teszünk meg nem hagyományos módszerekkel, mint a megszokott autókkal, akkor az a klasszikus járműipar végét fogja jelenteni.

Ennek oka a jóslat szerint, hogy ebben a pillanatban

a régi kocsik ára spirálszerűen zuhanni kezd a nulla irányába, mert fenntartásuk drágább lesz.

Amint az „átbillenés” megtörténik, akkor az sok mindent össze fog zavarni, és a RethinkX szerint ez már nincs is olyan messze.

Az elektromos és önvezető autóké lehet a jövő Forrás: Tesla

Bár a RethinkX tanulmánya historikus adatokon alapul, és szigorú módszert követ, a való életben ez várhatóan mégsem pusztán gazdasági kérdés lesz, hanem sokkal inkább pszichológiai.

A Quartz cikke a következő kérdést teszi fel:

John Paul MacDuffie, a Pennsylvaniai Egyetem mobilitási innovációs programjának vezetője szerint az emberek ragaszkodnak a hagyományos dolgokhoz, és nagyon sok mindennek kell összeállnia, hogy a hagyományos autózás eltűnjön.

A költségek, a biztonság, a szabályozás, az önálló vezetési élmény, a kényelem és az érzelmi kötődés jelenleg mind a hagyományos autók oldalán állnak.

Bármit is hoz a jövő, néhány ország és város már konkrét célokat határozott meg a jövő autózásával kapcsolatban. Dubaiban azt szeretnék elérni, hogy a megtett kilométerek mennyiségének negyede már önvezető autóval történjen 2025-re.

Dubai is nyitott az e-autókra Forrás: robertharding/Fraser Hall/Fraser Hall

Olyan városok vezetői hisznek abban, hogy a forradalom már megkezdődik náluk 2025-re, mint Amszterdam, Dubai, Düsseldorf, Göteborg, Graz, Helsinki, Miami, Milton Keynes, New York, Pittsburgh, Szingapúr és Toronto.

Ha ez nem lenne elég, akkor érdemes megemlíteni, hogy Norvégia bejelentette, hogy 2025-től betiltja a benzinüzemű autókat, de hasonló szabályozást kommunikált Nagy-Britannia, Németország és Franciaország is.

Elon Musk korábban azt jósolta, hogy egy évtizeden belül az autók többsége már önvezető lesz.

A Volvo idén azt jelentette be, hogy 2019-től minden új modelljük vagy részben, vagy teljes egészében elektromos hajtású lesz.