Tesco: Diákmunkásokkal pótolják a sztrájkoló dolgozókat

Sztrájkoló Tesco-dolgozók a Fogarasi úti áruház személyzeti bejáratnál 2017. szeptember 8-án
Vágólapra másolva!
Folytatódik a Tescónál meghirdetett sztrájk ma 10-től 24 óráig. A Kereskedelmi Dolgozók Független Szakszervezete és a Kereskedelmi Alkalmazottak Szakszervezete pénteken 16 órától 24 óráig sztrájkolt, szombatra pedig 10 órától 24 óráig hirdették meg a munkabeszüntetést. Diákmunkások helyettesítik majd a sztrájkolókat.
Vágólapra másolva!

A Tesco közölte, hogy ezen a hétvégén is az áruházláncot választó 3,3 millió vásárlójának színvonalas kiszolgálására fókuszál, és arra törekszik, hogy boltjai a sztrájk idején is a megszokott rend szerint működjenek, a munkabeszüntetés miatt kieső munkaerő pótlására a vállalat diákmunkát rendelt a törvényi előírásokkal összhangban.

A szakszervezetek 25 százalékos béremelést követelnek, és szeretnék elérni, hogy a legalacsonyabb béren foglalkoztatott munkavállalók fizetése is közelítse meg a bruttó 200 ezer forintot, a munkavállalói létszám pedig 15 százalékkal emelkedjen. Követelik továbbá az alvállalkozók által foglalkoztatott külső munkaerő létszámának 15 százalékos korlátját a teljes munkavállalói körön belül, valamint a Tesco költségvetéséből a munkaeszközökre fordítható összeg 30 százalékra emelését a jelenlegi 13 százalékról.

Sztrájkoló Tesco-dolgozók a Fogarasi úti áruház személyzeti bejáratnál 2017. szeptember 8-án Forrás: MTI/Balogh Zoltán

A munkáltató tájékoztatása szerint pénteken a Tesco-áruházak 10 százaléka zárt be a sztrájk miatt, a bezárt boltokkal együtt az áruházak 25 százalékában volt tapasztalható valamilyen fennakadás. A szakszervezet példátlanul sikeresnek tartotta a sztrájkot, mivel a dolgozók szép számmal csatlakoztak a munkát beszüntetőkhöz.

A Tesco Magyarországon 206 üzlettel rendelkezik, ebből 112 hipermarket, és mintegy 20 ezer munkavállalót foglalkoztat.