Egyre több közmunkás megy vissza dolgozni

burkoló családi ház csempe dolgozik építkezés építőipari munkás ÉPÜLET épület belső Foglalkozás FOTÓ FOTÓ ÁLTALÁNOS FOTÓTÉMA fugáz fürdőkád fürdőszoba HÉTKÖZNAPI Lakóépület munka közben padlólap SZEMÉLY
Illusztráció MTI Fotó: Bugány János
Vágólapra másolva!
Az unióban kétszer akkora a munkanélküliségi átlag, mint Magyarországon – ismertette az Eurostat legfrissebb adatait Csath Magdolna közgazdász az M1 aktuális csatornán szombaton.
Vágólapra másolva!

A Nemzeti Közszolgálati Egyetem tanára hangsúlyozta, egyre

többen kerülnek át a közfoglalkoztatásból

az elsődleges munkaerőpiacra.

Hozzátette, a regionális adatok közötti különbségeken és az idősebb korosztály foglalkoztatási adatain van még mit javítani.

Forrás: MTI/Bugány János

A beruházások második negyedéves növekedésével összefüggésben azt mondta: nem csak az állami, hanem a magánszektorra is jellemzőek voltak a beruházások, de itt is szükség van még korrekcióra, mert Budapest túlsúlya nagyon jelentős.