90 millió forinton osztozhatnak agrárvállalkozások

mezőgazdaság, agrárium, expo, világfórum
A gazdák vállán nyugszik a mezőgazdaság
Vágólapra másolva!
Szeptember elején újabb két pályázati ablakban, 90 millió forint keretösszegből, vissza nem térítendő támogatásra pályázhatnak a magyar élelmiszerpiacot és gasztronómiát népszerűsítő, a hazai termékek piaci megjelenését erősítő, az agrárágazatunkat, avagy annak valamely szegmensét bemutató, fejlesztő, gazdasági társaságok, köztestületek, szövetségek, egyesületek, alapítványok és szakmai szervezetek, terméktanácsok.
Vágólapra másolva!

Rendezvényeik konferenciáik megrendezéséhez, a megjelenésüket hirdető reklám és média felületek megvásárlásához, technikai költségeikhez kérehtnek pályázati támogatást, de kommunikációs anyagaik elkészítéséhez, az eseményekhez kötődő arculati, grafikai elemek megtervezéséhez, rendezvényeken feladatot ellátó előadók, tolmácsok díjazásához is.

A pályázatok csak a 2017. október 1. és 2017. december 31-ig hazánkban megvalósuló és az agráriumhoz kötődő rendezvényekhez kapcsolódóan nyújthatóak be.

A lebonyolítás teljes költségigényének akár 50 százaléka is elnyerhető a pályázatot meghirdető Agrármarketing Centrumtól.

A gazdák vállán nyugszik a mezőgazdaság Forrás: Vidékfejlesztési Minisztérium

A 90 millió forint keretösszegből 80 millió forint, egyenként egymillió és hárommillió forint közötti összeg nyerhető a nagyközönségnek szóló helyi, regionális, országos rendezvényekhez, a hazai termelők és termékeik vásárokra és fesztiválokra tervezett promócióhoz. További tízmillió forint keretösszegből a szakmai közönséget érintőkonferenciák kivitelezői nyerhetnek 500 ezer és egymillió forint közötti támogatást szervezési és marketingkommunikációs feladataikhoz.

A pályázatok benyújtásának határideje egységesen 2017. szeptember 29. Az elszámolások 2018. január 31-jei határideje után fizetik ki a nyerteseknek a számukra megítélt támogatási összeget.