Ezért ne vegyen autót a világ egyik legboldogabb országában

autó dánia
Dániában világviszonylatban is kiugróan magas terhek rakódnak az autóvásárlásra
Vágólapra másolva!
A dán főváros, Koppenhága, nem csak azért válhatott biciklisparadicsommá, mert lényegében sík fekvése megkönnyíti a kerékpárosok dolgát. Hanem azért is, mert irdatlanul sokba kerül egy autót megvásárolni és forgalomba helyezni a dán utakon. Az ok a regisztrációs adó mértékben keresendő. Igaz, ebben most kedvező fordulat áll be, mert a jobbközép kormány úgy látja, javítana egyes gazdasági mutatókon, ha csökkentenék az autóvásárlásokra kivetett regisztrációs adót. Így az adó most már „csak” 100 százalékos lesz a korábbi 180 százalék helyett.
Vágólapra másolva!

A Volkswagen egyik alapmodellje, a 85 lóerős 1.0 TSI jelenleg átlagosan 34 ezer dollártól, azaz nagyjából 9 millió forinttól érhető el a félszigeti országban. Ugyanez a modell 5,7 millió forinttól elvihető a németországi, 5 millió forinttól pedig a lengyelországi kereskedőktől. De ha valaki a státuszautónak számító Porsche Carrerában szeretné róni a dániai utakat, akkor 81 millió forintot kellene érte fizetnie, míg Németországban csak 31 milliót. A különbség pedig egy dán fővárosi, hálószobás lakás ára.

Gazdagok rossz autókkal

A más országokéhoz képest kirívóan nagy árkülönbség mögött több probléma húzódik. Az árak elrugaszkodása a világrekord regisztrációs adóra vezethető vissza, melyet a korábbi kormányzatok többször változtattak - általában emelték. Ennek oka az volt, hogy

így szerették volna többletbevételhez juttatni az államot és elősegíteni azt, hogy a hagyományos meghajtások helyett az elektromos autók terjedjenek.

Dániában világviszonylatban is kiugróan magas terhek rakódnak az autóvásárlásra Forrás: Pixabay

Csakhogy az e-járművek értékesítése drámaian visszaesett a közelmúltban, a dánok pedig egyre lestrapáltabb autókkal közlekednek.

– mondja Simon E. Ammitzboll gazdasági miniszter.

Dánia első hullámban a 20. század elején importált nagyobb mennyiségű gépjárművet, majd a II. világháborút, valamint az 1970-es évek olajválságát követően. Az ok kézenfekvő:

az országnak nincs saját autóipara.

Az importjárművekre rakódott terhek az államkasszát gyarapították, ezen a helyzeten akar most lazítani a dán kormány. A parlamentnek benyújtott előterjesztésükben azt is kiszámolták, egyes típusok árain mennyit spórolnak a vásárlók, ha elfogadják a regisztrációs adó nagyarányú csökkentését.

Így az átlagosan 100 százalék lenne.

Az Origo utána járásából az is kiderült, a vásárló akkor sem jár jobban, ha külföldről akarja megrendelni a kinézett gépjárművet és nem dán kereskedőnél vásárol. Az ilyenkor fizetendő regisztrációs díj az ár 60 százalékról indul. Ezt használt autó esetén az alapján pontosítja a hivatal, hogy mennyiért értékesítettek korábban Dániában hasonló járművet. Ezt további szorzók és mutatók növelhetik,

így található arra is példa, hogy a behozott használt autó árát még egyszer ki kell fizetnie a vásárlónak.

Számít az autó tényleges vételára is, mert adott összeghatárig kevesebb, az afölötti részre viszont magasabb százalékos kulccsal számolják ki a fizetendő regisztrációs adó mértékét.

A most megváltozó szabályozás szerint

81 700 dán koronáig (nagyjából 3,6 millió forint) 105 százalék,

az afölötti vételárrészre 180 százalékos kulccsal számolja a regisztrációs adót a dán adóhatóság.

Számos szorzó befolyásolja, mekkora lesz a fizetendő regisztrációs adó Forrás: Pixabay

Az Európai Unión kívülről behozott gépjárművek után további 10 százalékos díjat kell megfizetni.

A 6 hónapnál nem idősebb és legfeljebb 6000 kilométert futott járművek viszont mentesülnek az eladáshoz kapcsolódó adótartalom megfizetése alól, ha a dán tulajdonos az Unión belül értékesíti járművét.

Magyarországon is marad

Bár az elmúlt években szó volt arról, hogy a regisztrációs adót eltörlik Magyarországon, ennek nincs jele. Az elmúlt években többször változtattak a vonatkozó szabályokon, de

általánosan érvényes, hogy a behozott gépjármű életkora, hengerűrtartalma, és a már Magyarországon elvégzett műszaki vizsgálat alapján adott környezetvédelmi besoroláson múlik a fizetendő összeg.

A szabályozás elmozdulni látszik abba az irányba, mely inkább a modernebb, fiatalabb, jobb környezetvédelmi paraméterekkel rendelkező autókat részesíti előnyben az öregebb járművekkel szemben.

Külföldről autót vásárolni Magyarországon sem egyszerű, ráadásul jelentős papírmunkával jár. Különösen bonyolulttá teheti az ügyintézést, ha külföldi kereskedőtől vásárolja meg a vevő egy külföldi magánszemély autóját, ám a kereskedő nem íratta a nevére a gépjárművet. Minden esetben érdemes tájékozódni a vásárlás lebonyolítása előtt, hiszen a behozatalnak az eljárásokhoz kapcsolódóan, egyéb költségei is vannak.