Öt éven belül csatlakozhat Románia az euróövezethez

Bukarest város lakás ingatlan ház panel Románia kávézó kávé üzlet vendéglátás
Outdoor cafes in Historic Quarter, Bucharest, Romania, Europe
Vágólapra másolva!
Hírügynökségi források szerint Románia 2022-ben csatlakozhat az euróövezethez. Az ország az Európai Unió egyik leggyorsabban növekvő gazdasága. A román külügyminiszter kijelentette, hogy az ország azonnal csatlakozik, amint emelkedni kezd a legszegényebb polgárok jövedelme.
Vágólapra másolva!

Teodor Melescanu román külügyminiszter a Rzeczpospolita című lengyel újságnak elmondta, hogy Románia már most is képes lenne csatlakozni az euróövezethez, hiszen az ország a tagság minden hivatalos követelményét teljesítette.

A kormány viszont úgy gondolja, hogy az elhamarkodott belépés negatívan hatna a szegényebb rétegekre és a nyugdíjasokra.

Az euróövezet

Az eurózóna vagy euróövezet azoknak az országoknak az együttese az Európai Unión belül, ahol az euró a hivatalos pénznem. Az euróövezetben jelenleg az Európai Unió 19 tagállama vesz részt. Legutóbb, 2015-ben Litvánia csatlakozott a blokkhoz.

Románia gazdasági becslések szerint idén 5,5-5,6 százalékkal fog növekedni. Az előző évhez képest is jobban teljesítenek a románok. A második negyedévben a tavalyihoz képest 5,9 százalékkal nőtt a gazdaság teljesítménye.

Az első félévben 5,8 százalékos növekedést mértek éves szinten.

Bukarest történelmi negyede Forrás: robertharding/Ian Trower/Ian Trower

Az alapkamat tavaly május óta történelmi mélyponton, 1,75 százalékon áll. A tavalyi év végén az államadósság GDP-arányosan 37,8 százalékot tett ki, az államháztartás hiánya pedig a GDP 2,41 százalékára rúgott.

A tavaly júliusi egy éves mélypontot jelentő 0,8 százalékos csökkenés után, idén 1,4 százalékkal emelkedtek éves szinten a fogyasztói árak.

Románia az erőfeszítések ellenére továbbra is az unió egyik legszegényebb országa. A vásárlóerő-paritáson számolva az egy főre jutó bruttó hazai termék az uniós átlag 59 százalékára rúgott tavaly, amivel az utolsó előtti helyre került, holtversenyben Horvátországgal.

Románia szintén nem áll jól ha az egy főre jutó tényleges egyéni fogyasztást nézzük. Ezen a listán Horvátország és Bulgária mögött a harmadik legrosszabb eredményt érte el az uniós átlag 63 százalékával, akárcsak Magyarország.