Tényleg olyan jó befektetés most valutát venni?

kamat, hozam, kötvény, profit
bankjegy HASZNÁLATI TÁRGY pénz TÁRGY
Budapest, 2011. augusztus 5. Euró bankjegyeket számol egy pénzváltó alkalmazottja Budapesten. MTI Fotó: Kollányi Péter
Vágólapra másolva!
Főleg a dollárral szemben erős most a forint, de az euró is rég nem látott szinteken tartózkodik. Sokaknál meg is indult a spekuláció és jól be is vásároltak a valutaváltóknál, mintegy befektetésként kezelve a külföldi fizetőeszközöket, vagy éppen devizakereskedésbe fogtak. De vajon tényleg megéri az óriási kockázat ellenére is így megpróbálni a pénzünk gyarapítani?
Vágólapra másolva!

Kifejezetten jól teljesít a forint, hiszen az euróval szemben az év eleji 310-es szintről egészen 303-ig ereszkedett, míg a dollár tekintetében óriási volt az erősödés, a januári 300 forintról 257-ig csökkent a kurzus. Sokan kapva kapnak az alkalmon, és jó befektetésnek látják most átváltani a forintjukat dollárra vagy euróra, vagy adott esetben forexen spekulálni. Egyrészről érthető, hiszen amikor ilyen alacsony a forint árfolyama (vagyis erős a forint) olcsóbban megvásárolható a fizetőeszköz, és a forint esetleges gyengülésével nyereségre lehet szert tenni.

Ugyanakkor azzal számolni kell, hogy viszonylag alacsony várható nyereségért cserébe vállalunk nagy kockázatot, így érdemes jól megfontolni mielőtt belevágnánk a váltásba, vagy a forexezésbe.

Valutaváltással csináljuk meg a szerencsénket?

A valutaváltók az elmúlt időszakban különösen nagy érdeklődésről számoltak be, elmondásuk szerint sokan keresték a dollárt, akár több millió forintos összegben is váltottak. Mi több okból sem javasoljuk nagy tételben a valutaváltást, hiszen már maga az is nagy kockázatot jelent, hogy ennyi készpénzt tartunk.

Ezt biztonságosan kell tárolni, ráadásul azt a hozamot is elveszítjük vele, amit a befektetésével elérhettünk volna

(még ha alacsony is ez), nem is beszélve, hogy az infláció is égeti a pénzünk vásárlóértékét. Ez alapján inkább csak akkor váltsunk, ha az utazáshoz, nyaraláshoz feltétlenül szükség van a készpénzre (akkor se nagy mennyiséget).

Óvatosan a valutavásárlással Forrás: MTI/Kollányi Péter

Figyelembe kell venni, hogy amikor külföldi fizetőeszközre váltunk, soha sem a devizaközepet kell figyelnünk. A valutaváltók jellemzően 0,5-1,5 százalékos különbözetet is ráraknak az árfolyamra, ez tükröződik a devizaközéptől eltérő eladási és a vételi árfolyamban. Ugyanakkor

azzal is számolni kell, hogy a váltás során a 0,3 százalékos tranzakciós díj is felmerül.

Ez alapján kiszámolható, hogy kapásból legalább 1-2 százalékos gyengülés kell a forint árfolyamában, hogy egyáltalában nullszaldós lehessen a váltás. Ennél már akkor egy devizaszámla biztonságosabb lehet, hiszen a készpénzzel nem kell bajlódni, ráadásul elképzelhető, hogy a devizát kedvezőbb árfolyamon lehet adni-venni.

Mondhatná valaki, hogy ez simán benne lehet a pakliban, hiszen alig egy hónapja is még 265 körül mozgott forint-dollár árfolyam. Az elmúlt két évben egy nagyjából jól látható sávban mozgott a kurzus, ebből tört ki június végén.

Maga a sáv szélessége nagyjából 10 százalékos, az év eleji 300-as csúcstól pedig most 13 százalékra vagyunk.

Vagyis ha a forint gyengülésre spekulálunk, valószínűleg ezek a számok lebegnek a szemünk előtt.

Mindezt figyelembe véve 1 millió forintra vetítve a nyereségünk a legjobb esetben is 130 ezer forint lehet. Ez soknak tűnik a mai alacsony hozamok közepette, de ahhoz képest nem egy lottónyeremény, miközben voltaképp ezzel is egy igen kockázatos befektetésre tettük fel a pénzünk.

Ráadásul jól is kell időzíteni a visszaváltással,

de azt ki tudná megmondani, hogy mikor csípjük el a legjobb alkalmat, és akár percek-órák is sokat számítanak.

Játsszuk meg a nagy lehetőséget forexen?

Azok is sokan vannak, akik ilyenkor a forex-szel, vagyis a devizapiacon történő kereskedéssel próbálnak szerencsét a kedvező devizamozgások láttán. Arra a Bankmonitor már egy korábbi cikkben is felhívta a figyelmet, hogy ez korántsem a gyors meggazdagodás receptje, hiszen olykor még a tapasztaltabbak is nagyokat bukhatnak vele.

Itt külön kockázatot jelent a tőkeáttétel,

amivel egységnyi forint révén akár 100 forintot is képesek vagyunk befektetni. Ugyan ez jó dolog lehet, ha nyerő szériában vagyunk, de a veszteségeket is ugyanúgy felnagyítja. Ráadásul így a számlánkról is hamar eltűnhet a pénz és a brókerünk ekkor még pótlólagos befizetést is kérhet tőlünk.

Egy szó, mint száz, ezek alapján azt mondhatjuk, hogy

minden megtakarításunkat kockára téve nem éri meg a forint ellen spekulálni.

Ha mindenképp devizakockázatot vállalnánk, akkor már jobban megéri egy euróban, vagy dollárban denominált befektetési alapot választani. Itt változatos lehet a háttérben meghúzódó befektetések köre (kötvény, részvény, származtatott termék), de ezek hozamán felül még a devizapiac mozgásából is lehet részesedni.

Az alacsony kockázatot, de eurós befektetést kedvelőknek a prémium euró államkötvény is megfelelő választás lehet. A 3 éves futamidejű állampapír 2,1 százalékot fizet, de például itt is további nyereség származhat az euró mozgásából.