Így lett egy pornóoldalból Japán egyik legnagyobb médiabirodalma

Ez zsír! Ezért élnek száz évig a japánok – Lesd el étkezési szokásaikat!
Vágólapra másolva!
Az utóbbi évtizedekben a pornó elárasztotta az internetet, és rengeteg bevételt hozott néhány sikeres üzletembernek, akik meglátták benne a lehetőséget. Keisi Kamejama a felnőttszórakoztatás mogulja pedig sokak számára példaképpé nőtte ki magát. Csillaga olyan magasan szárnyal, hogy ma már Japán egyik legnagyobb médiabirodalmát, a DDM-et vezeti, és az országa leggazdagabb emberei között tartják számon.
Vágólapra másolva!

Keisi Kamejama karrierje nem volt zökkenőmentes. A bankok folyamatosan elutasították hitelkérelmeit, és nem sikerült üzleti partnert sem találnia, mert úgy tűnt, hogy senkit nem érdekelnek az ötletei. Mára azonban a pornóoldalával felépített médiabirodalma Japán leggazdagabb emberei közé emelte, sokak példaképe lett, és az üzleti világban úttörőként tekintenek rá.

Pályafutásának nagy lökést adott, amikor néhány éve Takesi Kitano, egy elismert japán rendező elvállalta, hogy szerepel a cége egyik reklámjában.

A sikeres kampány után hirtelen megnőtt az érdeklődés iránta. Meghívták a Keito Egyetemre, ahol előadást tartott az afrikai befektetésekről, és egyben a fiatal kezdő befektetők támogatására szólított fel.

Nem sokkal később felkérték, hogy írjon cikket Japán leghíresebb hetilapjába, amelyben tanácsokat ad családoknak és párkapcsolatban élőknek. Áprilisban, amikor a Nikkei című lap rangsorolta a vállalatokat az alapján, hogy hol szeretnek leginkább dolgozni az alkalmazottak, olyan cégeket előzött meg a vállalatával, mint a Google vagy az IBM.

Forrás: Dreamstime

Kamejama a kezdetekben a felnőttfilmes kínálat terjesztésével építette fel a vállalatát, de a pornó ma már csak a bevételeinek harmadát teszi ki. Érdekes, hogy éppen Japánban válhatott valaki sikeressé egy online pornóbolttal, azonban a távol-keleti ország sokkal toleránsabb az ilyen tartalmakkal szemben, mint azt sokan gondolják.

Kamejama cége ma már napelemekkel, videojáték-gyártással, valutakereskedelemmel és online nyelviskolával éri el az 1,7 milliárd dolláros bevételének kétharmadát.

Az 56 éves, házas, kétgyermekes különc mindenképp érdekes figura. A Bloomberg jelenleg 3,5 milliárd dollárra becsüli a vagyonát, azonban a médiamogul még mindig biciklivel jár dolgozni, és semmi külső jelét nem adja annak, hogy ő japán kilencedik leggazdagabb embere.

Nagy hangsúlyt helyez arra is, hogy megvédje a magánszféráját. Ugyan néhány éve elkezdett megszólalni a nyilvánosság előtt is, mert azzal vádolták meg, hogy a japán maffia tagja. Médiamegjelenéseinél kéri is az újságírókat, hogy takarják ki az arcát, és ne hozzanak nyilvánosságra róla képeket.

Forrás: AFP/Toshifumi Kitamura

Több évtizedes múlttal a felnőttfilmek világában azt állítja, hogy sosem nézett meg egy vagy két filmnél többet, és a termékre úgy tekint, mint bármilyen más árura.

Úgy véli, hogy a pornó is egy olyan termék, amelyet többért kell eladni, mint amennyiért elkészítették.

Elmondása szerint nem azért nyitott a pornóipar felé, mert szerette ezeket a filmeket, hanem azért, mert úgy érezte, ebben van üzleti lehetőség.

Japán egyik leggazdagabb emberének az élete is ugyanolyan nehezen indult be, mint a karrierje. Miután kibukott az egyetemről, megpróbált elhelyezkedni. Bármilyen munkát elvállalt volna, hogy egy kis pénzhez jusson. A húszas évei végére már több videókölcsönző boltja volt, de amikor az amerikai lánc, a Blockbuster megjelent a városában, úgy döntött, túlad az üzletein.

Kamejama az 1980-as évek végén kezdett el foglalkozni a pornófilmezéssel,

miután rájött, hogy nincs pénze rendes mozifilm forgatására. 1998-ra cége, a DMM már Japán legnagyobb pornófilmgyártója volt. Ebben az évben például a Netflix még csak egy kicsi szolgáltató volt, amelyik postán küldözgette ki a kikölcsönzött DVD-filmeket.

Forrás: AFP/Toru Yamanaka

Egy évtized alatt Kamejama weboldalát már több mint egymillió ember látogatta rendszeresen, ezért elkezdett olyan dolgokat kínálni, amelyek elsősorban főleg a férfi célközönségét érdekelhették. Aztán 2009-ben 100 millió dollárért megvett egy nem túl sikeres online brókerházat, majd rövid időn belül az ország egyik legsikeresebb platformjává alakította.

A siker után elkezdte a vállalatát olyan termékek irányába kormányozni, amelyekben fantáziát látott, és amelyek már távol álltak a felnőttfilmek világától.

Az elektronikus fizetési rendszer és a videojáték-gyártás csak néhány a rengeteg befektetése közül, amelyek egyre növekvő birodalma komoly részét adják.

A DMM bevételei nagyjából 30 százalékkal nőnek évente, de ennek a pornó egyre csekélyebb részét teszi ki. Weboldalának jelenleg 27 millió aktív felhasználója van, viszont nagy részük már nem a filmek miatt látogat az oldalra, hanem azért, hogy Kamejama valamelyik új szolgáltatását használja.