Az üzletek jelentős részét érinti az egyszerűen megoldható probléma

bankkártya telefon mobil mobiltelefon fizetés kártya paypass PayPass érinés fizetés pénz
CONTACTLESS PAYMENT Woman paying with mobile phone. AMELIE-BENOIST / BSIP
Vágólapra másolva!
Évente nagyjából 20 millióval emelkedik Magyarországon a kártyás tranzakciók száma, egyre többen bíznak a készpénzmentes fizetésben. Baj csak akkor van, amikor a kasszánál sorra kerülve közlik: nem működik a terminál, a vásárlónál pedig nincs elég készpénz. A heti nagybevásárlást több kisgyermekkel, bámulatos logisztikai képességgel intéző szülők ilyenkor bosszankodnak csak igazán.
Vágólapra másolva!

A magyarországi kereskedelmi egységek egy részét egyáltalán nem érinti a probléma, az üzletek másik felénél azonban lényegében bármikor előfordulhat, hogy a pénztáros sajnálkozva rázza a fejét, amikor a vevő előkapja bankkártyáját. A banki terminál működésképtelensége jellemzően egy bizonyos, alapvetően könnyen elhárítható problémára vezethető vissza, függetlenül attól, a sarki fűszeresről, a bevásárlóközpont divatáru-üzletéről vagy egy hipermarket-lánc egységéről van szó.

Másodlagosból az első

Azok az üzletek, ahol a bankkártyás fizetés mindig megbízhatóan működik, jellemzően két vonalon csatlakoznak az internetre. Az igazán biztonságos megoldás pedig az, ha az ún. backup-internet elkülönül az elsődleges működési csatlakozástól, azaz attól eltérő technológiai megoldásra épül – hívja fel a figyelmet a vezetéknélküli internetes csatlakozásokra specializálódott Vannet szakértője.

Ha az elsődleges csatlakozással probléma van – aminek önmagában több oka lehet – és ezért nem működik a bankkártyás szolgáltatás,

a megfelelően elkülönített másodlagos csatorna azonnal a helyére léphet, biztosítva a hozzáférést és ezzel a vásárlók kényelmét.

Annak ellenére, hogy a kártyás tranzakciók száma rohamosan emelkedik és egyre több, kisebb kereskedelmi egységekben is lehet bankkártyával fizetni, még mindig sok üzletben hiányzik a másodlagos internetkapcsolat.

Ha nincs másodlagos internet csatorna, akár hosszabb időre is leállhat a fizetés a kasszánál Forrás: BSIP/AMELIE-BENOIST / BSIP/Amelie-Benoist

Még a nagyobb üzletláncok egységei sem rendelkeznek minden esetben backup-internettel, ezért fordulhat elő az, hogy a kosár gondosan összeválogatott tartalmát a kasszánál kell hagyni a vásárlónak készpénz híján.

Ez azonban kényelmetlen a vevőnek és kieső bevétel a boltnak. A kártyás- és mobilfizetések rohamos terjedése várhatóan egyre több üzlet tulajdonosánál vagy üzemeltetőjénél kikényszeríti a folyamatos elérés biztosítását másodlagos csatlakozás kiépítésével.

A cikk megjelenését az MVM Edison Program támogatta!