Elektromos teherautókat gyártana egy magyar cég

Vágólapra másolva!
Naponta háromszáz elektromos meghajtású nyerges vontató és a hozzá tartozó pótkocsi készülne eTruck néven egy Hegyeshalom közelébe tervezett gyárban - olvasható a Világgazdaság keddi számában.
Vágólapra másolva!

A gazdasági napilapnak nyilatkozó Benke Gábor projektmenedzser szerint a fejlesztések 2017 júniusában teljesen befejeződtek, a várt eredményeket is maximálisan túlszárnyalták:

1200 forintos áramköltséggel képes a kamion teljes rakomány mellett száz kilométer megtételére,

amivel egyik korszerű dízelkamion sem vetekedhet. Hozzátette: a mai Euro6-os norma szerint működő járművek fogyasztása száz kilométerenként 30 liter gázolaj.

Benke Gábor szerint

egyik ismert nagy gyártónak sincs gyártásérett modellje az eTruck Motor Zrt.-n kívül.

A járműveket a König Investment Zrt. többségi tulajdonában, továbbá 2 százalékban kínai érdekeltségekben, valamint 5 százalékban magyar magánszemélyek kezében lévő eTruck Motor Zrt. gyártja majd.

A gyáregységek az ország egész területén elszórva, közel 10 milliárd euróból épülnének meg - ismerteti a Világgazdaság.