Pályázatot hirdetnek a gázkonvektorok cseréjére

Laposodik a pénztárcánk a végtelen tél miatt, egy egyetemista állítja egy gázkonvektor hőmérséklet-szabályozó gombját nagykanizsai panellakásában
Vágólapra másolva!
Az Otthon melege program fűtéskorszerűsítési alprogramjában szeptember 21-étől lehet beadni a pályázatot gázkonvektorok cseréjére, jelentette be Szabó Zsolt, a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium (NFM) fejlesztésért- és klímapolitikáért, valamint kiemelt közszolgáltatásokért felelős államtitkár.
Vágólapra másolva!

Szabó Zsolt elmondta, hogy az 1,5 milliárd forintos országos keretet lakosságarányosan régiókra bontották. A pályázatokat is régiónként lehet majd benyújtani a meghirdetett időpontokban.

Hangsúlyozta, hogy a lakóingatlanokban jelenleg 3 millió gázkonvektor van, és ezeknek nagy része korszerűtlen és elavult.

Forrás: MTI/Varga György

A cseréjükre főleg biztonsági és energiahatékonysági okokból van szükség.

A felkészülésre 30 nap áll rendelkezésre. A pályázati felhívás az NFSI Nemzeti Fejlesztési és Stratégiai Intézet, konvektor2017.nfsi.hu portálján már megtalálható.

Az államtitkár elmondta, hogy a program segítségével mintegy 12 500 gázkonvektor cseréjére lesz lehetőség.

A pályázaton 80 százalékos támogatást adnak, egy konvektor cserére maximum 120 ezer forintot, több konvektor cserére pedig maximum 500 ezer forint vissza nem térítendő támogatást lehet kapni.


Érdemes időben felkészülni a pályázat beadására, hiszen az Otthon meleg program nagygépes pályázatainak tapasztalatai alapján, hiszen a korábbi pályázatokon az igények döntő többsége már az első 2-3 órában beérkezett.

Szintén megtudtuk, hogy a gázkazánok cseréjének pályázati határidejét 15-ig meghosszabbították.
A 2014 szeptemberében indult Otthon meleg program az NFM adatai szerint már több mint 130 ezer háztartás energiahatékonyságát javította.