Fantasztikus ábrán a brit alapkamat történelme

Bank of England, alapkamat, Nagy-Britannia, jegybank
323 év alapkamatai egy képen
Vágólapra másolva!
A Bank of England a világ egyik legrégebbi jegybankja. A britek már a kezdetektől fogva meghatározzák az alapkamatot, amely 2009-ben egy olyan határt tört át, amit korábban soha. A csökkenő tendencia még mindig kitart, és senki sem tudja, hogy hol áll meg.
Vágólapra másolva!

Az angol jegybankot, azaz a Bank of Englandet 323 éve alapították 1694 júliusában. Erre akkor azért volt szükség, hogy III. Vilmos finanszírozni tudja a franciák, vagyis XIV. Lajos elleni háborúját.

Ezzel a Bank of England lett a második központi bankként működő pénzintézet,

a briteket csak a svédek előzték meg – írja a Financial Times.

A Sveriges Riksbankot 1668-ban alapították.

Az angol bankrendszer nem csak a XIV. Lajos elleni háború idején volt biztos támasza az országnak, a Napóleon elleni hadjáratok, a két világháború és világválság alatt is a Bank of England felelt Nagy-Britannia pénzügyi stabilitásáért.

A Bank of England épülete Londonban Forrás: AFP/Carl Court

Az alapkamat már a kezdettől fogva jelen volt a jegybank életében, még akkor is, ha nem mindig hívták így.

Az első 1694-ben meghatározott alapkamat azóta összesen 828-szor változott.

Volt, hogy 103 évig stagnált, de olyan is, hogy havonta nyolcszor (1982. július és augusztus) módosították.

Mi az a jegybanki alapkamat?

A jegybanki alapkamat egy ország irányadó kamatát jelenti. Ez hatással van a kereskedelmi bankok kamataira. Ma Magyarországon alacsony, 0,9 százalékos az alapkamat. Emiatt a banki betétek kamata is alacsony, ugyanakkor hiteleket is kisebb kamattal lehet felvenni, ami jótékony hatással van a beruházásokra. Az alapkamat megállapításához általában az inflációt és a gazdaság általános állapotát veszik figyelembe. Magyarországon a Magyar Nemzeti Bank határozza meg az alapkamatot.

Azonban 2009-ben valami olyan történt, ami korábban több mint 300 év alatt soha:

Az irányadó ráta 2 százalék alá esett.

323 év alapkamatai egy képen. Nagyobb képért kattintson az ábrára! Forrás: Origo, Bank of England

Azóta ez a csúcs tovább csökkent, előbb 1,5 százalékra, majd 0,5 százalékra 2009 márciusában. A jelenlegi 0,25 százalékos alapkamat 2016 augusztusa óta van érvényben.

Ez a monetáris politika azt eredményezte, hogy a Bank of England egyenlege jelentősen bővült,

jelenleg 435 milliárd font van állampapírokban, és 10 milliárd font vállalati kötvényekben.

Hogy pontosan merre fordul legközelebb a brit jegybanki alapkamat, azt nehéz megmondani. Dániában már jócskán mínuszban van az irányadó ráta (-0,65 százalék), ez lehet az egyik irány. Más vélekedések szerint az infláció visszatértével ismét növekedni fog a kamat. Hogy melyik forgatókönyv valósul meg, azt majd a jövő eldönti.