Több mint 26 ezren igényeltek támogatást a háztartási gépcseréhez

Ezért válaszd a drágábbat! - Energiahatékonysági kisokos otthon mosógép
Vágólapra másolva!
Az Otthon Melege Program háztartási nagygép-csere alprogramját hatalmas érdeklődés övezi az ország északi régiójában is. Eddig 10 ezernél több pályázó jelezte támogatási igényét.
Vágólapra másolva!

Az elmúlt héten az első két meghirdetett régióban már több mint 16 ezren jelentkeztek a pályázatra.

A pályázók többek között hűtő- vagy fagyasztókészülékek, mosógépek, mosó-szárítógépek cserélhetnek olyan eszközre ami majd hatékonyabban takarít meg energiát.

Az észak-magyarországi régióból a pályázatokat

2017. augusztus 14-én 13:30-ig várták,

ezt követően a pályázatbenyújtás lehetőségét határozatlan időre felfüggesztik.

Forrás: Thinkstock

A folytatásban elsőként a nyugat-dunántúli régióban élők nyújthatnak majd be pályázatot 2017. augusztus 16. szerda reggel 8 órától, elektronikus úton, a pályázati portálon keresztül.

A pályázat előzetes kitöltésére is van lehetőség. Ha pedig valaki nem rendelkezik számítógéppel vagy nincs internetkapcsolata akkor lehetőség van segítséget kérni olyan személytől aki eljár helyette. Ehhez csak a meghatalmazói nyilatkozatot kell kitölteni.

Az Otthon Melege Program családbarát pályázat célja hogy

gyors, megfelelő intenzitású támogatáshoz juttassák a háztartásokat az ország egész területén.

A 2014 szeptemberében indult program már több mint 130 ezer háztartás energiahatékonyságát javította.