Több bank segíti ügyfeleit a hitelfelvétel előminősítésével

bank hitel előminősítés otthon
Több pénzintézet is megvizsgálja az adásvétel előtt, mennyi hitelt folyósítana az adósnak.
Vágólapra másolva!
Az ingatlanvásárlás egyik legizgalmasabb része az adásvételi szerződés után a banki hitelfelvétel. Persze nem a szó kalandfilmes értelmében: az új otthon megvásárlásának általában legfeszültebb időszaka az, amíg a vevő a banki hitelbírálatra vár, és reménykedik, hogy megkapja a hiányzó összeget, miközben aggódik is, hogy ne veszítse el a foglalót. Pedig a dolog egyszerűen megúszható, ha kicsit alaposabban tájékozódunk bankunknál – hívta fel az Origo figyelmét a BankRáció.hu portál.
Vágólapra másolva!

Nem ez az a szolgáltatás, amit a bankok a leginkább reklámoznak, mert a lakáshitelek piaca enélkül is erőre kapott, de ettől függetlenül négy pénzintézetnél is elérhető az a megoldás, amelynek révén a lakásvásárláshoz hitelt felvevők sok-sok aggodalomtól kímélhetik meg magukat. A banki hitelbírálat általában azt követően történik meg, hogy a vevő az adásvételi szerződéssel a kezében besétál tanácsadójához a bankfiókba, hogy a szükséges ügyintézés után, megkezdődhessen az olykor hetekig tartó idegeskedés azon, megkapja-e a kért összeget. Ez a portál szakértői szerint egyszerűen kihagyható kör, csak kérni kell bankunkat.

Nagyjából azért jó, ha tudjuk mit is akarunk

Az Unicredit, az Erste, a CIB és a Budapest Bank kínálja ügyfelei számára az előzetes hitelminősítési szolgáltatást. Az Unicreditnél előrelátó hitelnek, a Budapest Banknál bonitás vizsgálatnak hívják, de a lényege mindegyik pénzintézetnél ugyanaz:

a lakást keresgélők még azelőtt képet kaphatnak hitelképességükről, illetve arról, milyen kondíciókkal és mekkora hitelt kapnának bankjuktól, hogy bármilyen adásvételi szerződést is aláírnának.

Ennek lényege, hogy a pénzintézetnél a vásárlást megelőzően áttekintik és értékelik az adós jövedelmi helyzetét, és meghatározzák

a lakásvásárlást tervező mekkora hitelt kaphatna, milyen kondíciókkal,

az előminősítéskor aktuális jövedelmi viszonyai mellett.

Ezt a szolgáltatást a bankok konkrét adásvételi ügylettől függetlenül nyújtják, de kalkulációjuk természetesen figyelembe veszi a leendő adós jövedelmi helyzetét. Ezért a legcélszerűbb úgy eljárni, hogy legalább

nagyjából meghatározzuk, milyen ingatlant szeretnénk vásárolni, milyen értékhatárig.

Az előminősítés segíti a választást, hiszen a banki kalkuláció alapján látjuk, belefér-e álmaink otthona a plusz egy szobával vagy saját garázzsal, tárolóval a konstrukcióba, vagy meg kell elégednünk egy szerényebb ingatlannal.

Több pénzintézet is megvizsgálja az adásvétel előtt, mennyi hitelt folyósítana az adósnak. Forrás: Pixabay

Az előminősítés csak az adott feltételek mellett köti a bankot

Az előrelátó hitel vagy előminősítés csak az aktuális feltételek alapján köti a bankot. Ha az adósnak később megváltoznak a jövedelemszerző körülményei – például 8 órás főállású munkaviszony helyett csak 4 órás bejelentéssel rendelkezik az előminősítést követően –, a kiadott előminősítés nem lesz érvényes. Azaz megszűnik a garancia arra, hogy a bank valóban megadja a vevő számára a kért hitelösszeget. A bankok eleve

időtartamhoz kötik az előminősítés érvényességét:

az Unicredit és a CIB hat hónapra, a Budapest Bank és az Erste három vagy hat hónapra szólóan maximalizálva annak időtartamát.

Az előminősítés nem azt jelenti, hogy a tényleges hitelbírálat megúszható. Az adásvételi szerződés aláírását követő hitelbírálati folyamatban

a bank újra megvizsgálja az adós jövedelemi helyzetét,

ellenőrzi, nem esett-e késedelembe más pénzintézetnél, igényelt-e esetleg hitelkártyát. Ezek a körülmények ugyanis befolyásolják az adós jövedelmének terhelhetőségét. Ha megváltoztak az adós körülményei, akkor nem várható el a pénzintézettől, hogy a korábban kiadott előminősítés kösse – még annak érvényességi időtartama alatt sem.

Ha azonban a lakás értéke megfelelő fedezetet nyújt a hitelhez és az adós körülményei sem változtak az előbírálat óta, akkor – három vagy hat hónapos időtartamon belül – a hitelbírálat általában gyorsan megtörténik, az idegeskedésre fordított idő pedig csökken.