Rekordon a bitcoin, összeomolhat a virtuális pénzek piaca

bitcoin hacker valuta
Vágólapra másolva!
Úgy tűnik az új befektetési sláger a következő években is a bitcoin és a kriptovaluta marad. A töretlen sikernek örvendő fizetőeszköz szárnyalásának nem látszik a vége, sőt lehet, hogy még csak most kezd bele igazán.
Vágólapra másolva!

A héten a bitcoin új határt tört át (3500 dollár), és jelenleg csütörtök délután 3450 dollárt ért.

A virtuális fizetőeszköz értéke csak május óta 1500 dollárt emelkedett,

és ennek köszönhetően a többi kisebb kriptovaluta értéke is folyamatosan nő.

A bitcoin és társai jelenleg többet érnek, mint a Goldman Sachs és a Royal Bank of Scotland együttesen.

A mostani növekedés mellett a bitcoin tíz éven belül elérheti a 100 ezer dolláros határt állítja a Saxo Bank, ami régebben sikeresen megjósolta a kétezres határ átlépését is.

Az utóbbi években példátlan növekedést produkáltak a virtuális fizetőeszközök, és minden hónapban több tucat új típus jelenik meg a piacon. A kibocsátott eszközök gyakorlatilag azonnal felértékelődtek a befektetőknek köszönhetően, akik szeretnének rövid idő alatt sok pénzt keresni.

Forrás: AFP/Imaginechina/Benjamin Gz

2017 elején a kriptovaluta piac értékét 17 milliárd dollárra becsülték, és ennek a 90 százalékát a bitcoin tette ki. Az év eleje óta az ágazat tovább nőtt, és a kisebb versenytársak is képesek voltak kiszakítani apróbb szeleteket a tortából.

A jelenlegi kriptovaluta piaci értéke már meghaladja a 120 milliárd dollárt, és 46 százalékra csökkent a bitcoin részesedése.

A bitcoinról leváló új virtuális pénz, a Bitcoin Cash teljes értéke alig egy nap után már 12 milliárd dollárral ért többet, mint a kereskedés megkezdésekor - olvahatjuk a Reuters cikkében. A szakértők szerint e mögött nem áll semmilyen kézzel fogható ok, mindössze a befektetők lelkesedése tolja felfelé az árakat.

Howard Marks, a milliárdos amerikai befektető szerint az egész jelenség az 1990-es években tapasztalt dotcom lufihoz hasonlít. Úgy látja, hogy a kriptovalutáknak nincs tényleges értékük, csak annyi, amennyit az emberek hajlandóak érte kifizetni.

Forrás: AFP/Karen Bleier

A többi szakember azon a véleményen van, hogy mindig lesz kereslet, hiszen a világon

nem lehet 21 milliónál több bitcoin egyszerre,

és ennek köszönhetően értékálló marad hosszú távon is.

Azonban a piacon belüli szereplők nagyban függnek egymástól. Ha egy valuta értéke elkezd nőni, akkor a többié is emelkedni fog, ha viszont az egyik nagyobb zuhanásba kezd, azzal az egész piacot magával ránthatja.

A jelenlegi két legértékesebb kriptovaluta a bitcoin és az Ethereum.

Az Ethereum értéke idén már 3000 százalékkal nőtt, és jelenleg 21 milliárd dollárt ér a vállalat.

A bitcoint 2009-ben indították és jelenleg is ők a piacvezetők.

A szkeptikusok szerint még mindig nem áll tényleges érték a bitcoin és a hasonló cégek mögött, hiszen a legtöbb kereskedő és bolt továbbra sem fogadja el azokat fizetőeszköznek. Ez a helyzet kezd változni, sőt már az Ethereum és a Ripple is hajtott végre sikeres üzleteket.

A kisebb cégek, mint a Dan, Moreno és a Z-Cash sem marad ki a sorból.

Ők azzal próbálnak kitűnni, hogy még nagyobb anonimitást kínálnak felhasználóik számára.

Mára már annyira könnyű lett az új valuták kibocsátása (ICO), hogy a legtöbb hamar elveszítheti összes értékét. Az ICO-k által több tucat új kriptovaluta keres magának befektetőket, július közepén így 1,1 milliárd dollár áramlott be a piacra.

Ez körülbelül tízszer annyi, mint az egész tavalyi évben.

Az amerikai tőzsdefelügyelet (SEC) felhívta rá a figyelmet, hogy a kriptovaluta-kibocsátóknak is szüksége van a szabályozásra, akárcsak a részvénypiac esetében. Néhányan úgy gondolják, hogy az újonnan csatlakozók sikertelensége az egész házat ledöntheti majd, mások szerint pedig a piac fogja életben tartani a legjobbakat.