Jó üzlet a női haj, Indiában hosszú hajú nőkre támadnak

Indiai nő, haj, fejdísz
29815152 - haryana, india - february 15, 2007 group of colourfully dressed indian dancers from the punjab area of india at the annual surajkund fair in haryana, india
Vágólapra másolva!
Több, mint 50 nő számolt be arról India északi részén, hogy míg eszméletlenek voltak, levágták a hajukat. A rendőrség nyomoz az ügyben, a nők azonban féltik hajukat, és aggódnak épségükért – adta hírül a BBC.
Vágólapra másolva!

Sunita Devi kereskedők és gazdálkodók szoros közösségében él. Azonban egyszer meglepő támadás érte, ami sokkolta a nőt.

Erős fény villódzására emlékszem, és amikor magamhoz tértem egy órával később, a hajamat már levágták – mondta az 53 éves háziasszony.

Forrás: 123RF

Az első támadások júliusban voltak Rádzsásztánban, ám már korábban is érkeztek jelentések Harijanából és Delhiből is.

Másnap, a pár kilométerrel odébb élő Asha Devit ugyanilyen támadás érte, elmondása szerint őt egy nő támadta meg, és a hajhajsza nem tartott tovább 10 percnél. Apósa az incidens után rokonokhoz küldte családja nőtagjait, azonban a közösségben továbbra is félelem uralkodik.

A helyi rendőrségi szóvivő elmondta, hogy vizsgálják a bizarr eseteket, de eddig nem találtak nyomokat, és az áldozatokon végzett orvosi vizsgálat sem mutatott ki semmit. Kumar hozzátette, hogy több körzet is azon dolgozik, hogy rájöjjenek a bűntettek mögötti szándékra.

Természetes póthaj Forrás: Thinkstock

A falusi szóbeszéd sok elméletet gyártott az okokról. Páran természetfeletti erőket feltételeznek az ügy mögött, ugyanakkor többen szervezett bandákról beszélnek.

A racionalista Sanal Edmaruku elmondta a BBC-nek, hogy szerinte ez klasszikus példája a tömeghisztériának, és a bejelentést tett nők a saját hajukat vágták le valamilyen pszichés probléma miatt, és tudat alatt valakit másoltak.

Forrás: 123RF

Ugyanakkor tagadhatatlan, hogy a nyugati kultúrákban egyre nagyobb az igény a hajhosszabbításra, amely során póthajat erősítenek különleges eljárással a nők eredeti hajához. A felhozatalban az olcsó ázsiai, valamint az igen drága európai természetes hajak között helyezkedik el félúton az indiai póthaj, mind árban, mind pedig minőségben. Így igen valószínű, hogy gazdasági okok állnak a támadások hátterében.

Magyarországon is egyre elterjedtebb a hajhosszabbítás, ma már szinte minden fodrászüzletben található olyan fodrász, aki ért az eljáráshoz. A választékban szerepel magyar, európai és ázsiai emberi haj is.

Itthon az indiai haj 43 ezer forintnál kezdődik, és akár ennek a többszörösére is rúghat az ára,

és ezt még elő kell készíteni ahhoz, hogy a vásárló hajkoronáját díszíthesse.