94,4 milliárd forint többlettel zárt az államháztartás

Vágólapra másolva!
Az államháztartás a júliusi adatok szerint 94,4 milliárd forintos többlettel zárta a hónapot.
Vágólapra másolva!

Az elmúlt hét hónap alatt a központi költségvetési hiány a júliusi 94,4 milliárdos többlettel 816,8 milliárd forintra csökkent- derült ki a Nemzetgazdasági Minisztérium (NGM) jelentéséből.

A központi költségvetés 843,7 milliárd forintos, de a társadalombiztosítási pénzügy alapjai 81,8 milliárd forintos veszteséggel zárta az első hét hónapot. Viszont az elkülönített állami pénzalapok 108, 7 milliárd forintos többletet értek el.

A közleményben azt írták, hogy az államháztartás helyzete stabil és az szerintük az európai uniós módszertan szerinti 2,4 százalékos hiánycél továbbra is teljesíthető.

Az előző évhez viszonyítva jelentősen emelkedtek az általános forgalmi adóból és a személyi jövedelemadóból származó bevételek, valamint a biztosítottak által fizetett nyugdíj-, egészségbiztosítási és munkaerő-piaci járulékok.

De az idei adatokban megjelentek a termőföld-értékesítésből származó bevételek is.

Az uniós projektekre pedig összesen 1090 milliárd forintot adtak ki, míg az előző év ezen időszakában ez csak 601,7 milliárd forint volt. A támogatásokkal kapcsolatban az ország olyan szabályrendszert állított fel, ami leginkább a forrásfelhasználásra jogosult vállalkozásoknak és szervezeteknek kedvez.

A projektek mielőbbi megkezdésére a kifizetéseket a magyar költségvetés megelőlegezi, ez pedig nemzetgazdasági szempontból is számos előnnyel jár- olvasható a közleményben.