Tovább csökkentené az adót a számvevőszék elnöke

Domokos László Számvevőszék elnöke (ÁSZ) 2018-as költségvetésről szóló törvényjavaslat tárgyalásán az Országgyűlés plenáris ülésén 2017.05.17.
Budapest, 2017. május 17. Domokos László, az Állami Számvevőszék elnöke (ÁSZ) a 2018-as költségvetésről szóló törvényjavaslat tárgyalásán az Országgyűlés plenáris ülésén 2017. május 17-én. MTI Fotó: Szigetváry Zsolt
Vágólapra másolva!
A számvevőszék elnöke, Domokos László szerint csökkenteni kell az adókat, a feketegazdaság ellen pedig több adóhatósági ellenőrzést kell beiktatni. Az ezek során keletkező hasznot az újabb adó- és járulékcsökkentésre, illetve a bérek felzárkóztatására lehetne fordítani- olvasható a Magyar időkben. 
Vágólapra másolva!

Az Állami Számvevőszék elnöke kifejtette a Magyar Időkben, hogy a feketegazdaság elleni lépések már több bevételt hoztak a költségvetésnek, mint amit a kormány az adóterhek mérsékelésére és a bérek emelésére fordít.

Az elnök, arról is megemlékezett, hogy

az idei év első fél éves adóbevétel, 140 milliárd forinttal meghaladja a tavalyi év ezen időszakában beszedett adó mennyiségét.

Domokos László szerint ez a látványos különbség azt jelenti, hogy a kormány felismerte a fenntartható kifehérítésben rejlő lehetőségeket.

Domokos László, az Állami Számvevőszék elnöke (ÁSZ) Forrás: MTI/Szigetváry Zsolt

Az ÁSZ módszere pedig jól láthatóan működik, hiszen a csökkenő adók mellett is több érkezett az államkasszába az idei évben, mint tavaly. Domokos László így tovább szorgalmazza az adócsökkentés folytatását, ugyanis szerinte

a jelenlegi 48 százalékról közelíteni kell a 40 százalékos mértékhez.

Ugyanakkor az általános forgalmi adó csökkentését veszélyesnek tartja, hiszen a néhány százalékos csökkentés is százmilliárdos költségvetési kiesést jelenthet- áll a Magyar Időkben.