Mégis megépülhet az új bevásárlóközpont a Bosnyák térnél

Vágólapra másolva!
Tíz év után felépülhet Zuglóban a Mundo bevásárlóközpont. A beruházó most azt ígéri, hogy 2020-ra elkészül a projekt.
Vágólapra másolva!

Elkezdődtek a Mundo projekt építési munkálatainak előkészületei a zuglói Bosnyák térnél - írja a privatbankar.hu. A Csömöri út, a Rákospatak utca és a Bosnyák utca által határolt területre tervezett bevásáró- és szórakoztató központ 2020-ra készülhet el.

A Mundo projekt az elmúlt évek során több alkalommal is módosult, alkalmazkodva a kerület infrastrukturális fejlesztési terveiben végbement változásokra - írta a Privátbankár.hu-nak eljuttatott közleményében a beruházó Echo Investment.

Tíz éve húzodik

A cég még 2006-ban vásárolta meg a zuglói önkormányzattól a Bosnyák tér közelében található 6,8 hektáros területet. A központ terveit 2007 novemberében fogadta el budapesti tervtanács,

akkor úgy számoltak, hogy Mundo építése már 2009-ben elkezdődik,

az első fázist pedig 2011-ben át is adják.

2015-ben aztán egy luxemburgi-amerikai befektetőkhöz került a cég, a központnak azonban ekkor nyoma sem volt. 2016-ban felröppent a hír, hogy a beruházó kihátrál a projekt mögül. Most azonban úgy tűnik, hogy több mint tíz év után mégis megkezdődhet a bevásárló-, szolgáltató- és szórakoztató központot, valamint egy irodaházat, és egy közparkot is magában foglaló fejlesztés.