Tombol a nyár, szárnyal a Heineken

Heineken
Vágólapra másolva!
A Heineken profitja a vártnál jobban alakult 2017 első félévében. A növekedés mögött több tényező áll, többek között a korán beköszöntő és meleg nyár dobta meg az európai fogyasztást. Magyarországon a prémium kategóriák a népszerűek, míg az idei év abszolút sörös sikertörténete a Soproni Óvatos Duhaj.
Vágólapra másolva!

A Heineken – a világ második legnagyobb sörvállalata – közzétette az első félévre vonatkozó jelentését. Az első hat hónap profitja felülmúlta a várakozásokat, melyet leginkább két tényező hajtott:

A késői időpontra eső húsvét, illetve a viszonylag korán kezdődő és meleg nyár.

A holland gyár legnépszerűbb terméke Európában a Heineken volt, de a mexikói Sol és a dél-kelet ázsiai Tiger is fontos szerepet játszottak a vállalat nyereségének növekedésében.

Összességében mind a négy régióban növekedtek a Heineken eladásai,

amelyet Ázsia és Afrika hajtott a leginkább.

Kontinensenként azonban meglehetősen kiegyenlítetlen volt a kép, Etiópia és Dél-Afrika ellensúlyozta a nigériai visszaesést, míg az amerikai régiót Mexikó vitte a hátán – írja a CNBC.

Jót tett a nyár a Heinekennek Forrás: Origo

A profit Európában volt a legnagyobb, leginkább Franciaországban, Olaszországban, Spanyolországban és Portugáliában emelkedtek az eladások.

A vállalat működési profitja 5,9 százalékkal nőtt, és 1,81 milliárd euró volt.

Ez a várakozásoknál nagyobb, az elemzők 1,76 milliárd euróra számítottak.

Itthon tarol a Soproni IPÁ-ja

Kérdéseinkkel megkerestük a Heineken magyarországi leányvállalatát is. Bors Kata, a Heineken Hungária kommunikációs vezetője szerint a prémium szegmens tovább erősödött,

jól teljesítenek a cseh sörök, a sörkülönlegességek, de a mainstream szegmens is stabil maradt.

Utóbbi azért jó hír, mert itt az elmúlt években csökkenés volt megfigyelhető.

A kivételesen napsütéses, meleg idő hatására az ízesített sörök és radlerek forgalma is kiemelkedő. A Heineken Hungária esetében az idei szezon nagy sikere a Soproni Óvatos Duhaj IPA, és

már a bevezetés évében kapacitásbővítésen dolgozik a gyár,

hogy kiszolgálja az intenzív keresletet.

A Soproni IPA az elmúlt évek nagy sörös sikere, az italt korábban az Origo is tesztelte.

Soproni IPA Fotó: Csanádi Márton - Origo

Emellett idén először elérhető meggyes lambic sör, a Mort Subite is, valamint továbbra is jól teljesít a Krusovice portfolió. A Heineken márka idén egy alkoholmentes variánssal egészült ki,

a Heineken 0,0%-kal, amely szintén népszerű a fogyasztók körében.