Újabb márka mozdul el az elektromos autók irányába

Audi A8
AI active suspension
Vágólapra másolva!
A német autógyár komoly összegeket csoportosít át az elektromos autó részlegre. A döntés hátterében több európai ország új szabályozása állhat.
Vágólapra másolva!

Az Audi 2022-ig 10 millárd eurót csoportosítana át az elektromos autó részlegre. Ezt úgy tudják elérni, hogy fokozatosan leállítják a következő öt évben a dízelautók és motorok fejlesztését.

A Volkswagen csoportba tartozó Audi a tervek szerint

öt új elektromos modellt mutatna be az elkövetkező néhány évben.

A vállalat céljai között szerepel az is,

hogy a profit 8 százalék fölött maradjon,

ezért szorosabb együttműködést szeretnének a Porschéval, annak érdekében, hogy az autók és a technológiák fejlesztése költséghatékonyabb legyen.

Az Audi is beáll a sorba Forrás: Gulyás Péter - Origo

A német cég döntésének hátterében az állhat, hogy több ország is, mint például Franciaország és Nagy Britannia, betiltja a benzines és dízel autók értékesítését 2040-ig.

Németország is vállalt hasonló határidőt 2030-ig, de a német közlekedési miniszter, Alexander Dobrindt teljesen nonszensznek és földtől elrugaszkodottnak tartja az időpontot.

Egy másik ok a Volkswagen botrány után kialakult negatív kép a dízel autókról, aminek következtében egyre több gyár határolódik el a dízel autók és technológiák további gyártásától és finanszírozásától.

A Reuters információi szerint a cégcsoport akár

hét, magas beosztású menedzsert is elbocsáthat a következő napokban,

de erről végleges döntés még nem született.