A világ legnagyobb recesszióját élte meg tavaly Venezuela

MADURO MOROS, Nicolás, Venezuela, venezuelai válság, sztrájk
Caracas, 2017. július 20. Egy férfi sétál át a Nicolás Maduro venezuelai elnök alkotmánymódosítási törekvéseit ellenző tüntetők által épített útakadályon Caracasban 2017. július 19-én. A venezuelai ellenzék július 20-ára 24 órás, általános sztrájkot hirdetett. (MTI/EPA/Christian Hernandez)
Vágólapra másolva!
A világ legnagyobb recesszióját élte meg tavaly Venezuela, 16 százalékos volt a GDP csökkenése – mondta Rákóczi István, az ELTE portugál nyelvi és irodalmi tanszékének vezetője az M1 aktuális csatornán vasárnap.
Vágólapra másolva!

A tavalyi év után várhatóan idén is ugyanilyen mértékű hanyatlást prognosztizál a Nemzetközi Valutaalap 2018-ra a gazdasági és belpolitikai káoszba süllyedt országban.

Nicolás Maduro venezuelai elnök Forrás: MTI/EPA/EFE/Cristian Hernandez

A vasárnapi alkotmányozó nemzetgyűlési választásokról szólva úgy fogalmazott, hogy a voksolás

a jobboldali ellenzék bojkottálja. Korábban lezárultak azok az utak, amelyek a békés átmenetet jelenthetnék, és a helyzet folyamatosan eszkalálódik – tette hozzá Rákóczi István.

Venezuela a Hugo Chávez néhai elnök által létrehozott politikai rendszer fennállásának legsúlyosabb válságát éli át. A kőolajban gazdag, de szinte kizárólag petrolkémiai termékeket exportáló ország gazdasága az olaj árának néhány évvel ezelőtti zuhanása miatt összeroppant, az infláció elszabadult, sok helyen leállt a termelés, a boltok polcai üresek.

A válság megoldására Nicolás Maduro elnök július 30-ára alkotmányozó nemzetgyűlést hívott össze.

Az ellenzék azonban úgy gondolja, hogy az elnök az alkotmánymódosítással saját hatalmát akarja megerősíteni, így próbálja megkerülni a lakosság többségének támogatását élvező ellenzéki többségű parlamentet. A választásokat megelőző héten is 48 órás általános sztrájkot tartottak, amely halálos áldozatokat követelő zavargásokkal járt együtt.