A működtetés valamennyi ellátó-feladatát átveszi a napenergia

vonat, india, zsúfoltság
Az indiai vonatok a fejlesztések ellenére is gyakran túlterheltek
Vágólapra másolva!
Lassan de biztosan Indiában is végleg búcsút inthetnek a kazánfüttyös mozdonyok húzta vonatok békebeli hangulatának, de a dízelnek is leáldozóban van, legalábbis a menetrend szerinti közlekedésben. A néhány éve még szénfelhasználó-nagyhatalomnak számító Indiában megjelentek az első, megújuló energiát hasznosító vonatos megoldások.
Vágólapra másolva!

Nem olyan régen írtunk arról, hogy India mindenkinél gyorsabb tempóban akarja megvalósítani a megújulóenergia-fordulatot: a szubkontinensnyi ország mindenkit maga mögé próbál utasítani a napenergia felhasználásában, noha néhány éve a kormányzati energiapolitika még a szénerőművek fejlesztésén alapult. Ma már azonban a megújuló energia a követendő, így nem is nagyon csodálkozott senki sem, amikor Újdelhiben megjelentek az első, napenergiát hasznosító vonatok.

21 ezer tonna olaj megtakarítás - szerelvényenként

Az Újdelhi környékén közlekedő számtalan dízelolaj hajtotta vonat közül már legalább egyen biztosan napenergia biztosítja számos alrendszer energiáját, legalábbis jó időben. A vagonok tetejére olyan napelemeket szereltek fel, amelyek energiatermelése elegendő a szellőzőrendszer, a világítás és az információ kijelzők működtetésére. Felhős idő esetén besegít az akkumulátor, de a dízelhez a továbbiakban csak végszükség esetén nyúlnak.

Állomáson az első napenergiát hasznosító vonat Forrás: 2017 Hindustan Times/Hindustan Times

Az indiai állami vasuttársaság azt közölte: a napelemes megoldással egyetlen szerelvényen évi 21 ezer tonna dízelolajt takarítanak meg. A hatalmas vonathálózattal bíró Indiában ezért lehet kulcsfontosságú a megoldás elterjedése: az ország jelenleg a világ harmadik legjelentősebb károsanyag-kibocsátója. A napenergia használatával viszont sokkal klímabarátabban lehetne Indiában vonatozni.

Az indiai vonatok a fejlesztések ellenére is gyakran túlterheltek Forrás: global-gallivanting

Az indiai vonatokon naponta 23 millió ember utazik. Kérdés persze, mi lesz azokkal az utasokkal, akik a sokszor zsúfolt szerelvények tetején kénytelenek utazni, ha ott hamarosan napelemek foglalják majd a helyet.

A cikk megjelenését támogatta az MVM Edison Program.