Budapesten keresztül repülnek a tehenek Katarba

Holstein tehén
Pastoral farming is the rearing of livestock in the agricultural industry. This is a common form of farming in the north of England due to a number of environmental influences including weather and topography. Cattle are reared for the production of meat and milk. (Photo by Jonathan Nicholson/NurPhoto)
Vágólapra másolva!
A blokád miatt több termékből is hiány van Katarban. A közel-keleti országban nincs tej, ezt a problémát úgy oldják meg, hogy repülővel importálják a teheneket. Az első szállítmány már megérkezett, összesen 4000 állat érkezésére számítanak ebben a hónapban.
Vágólapra másolva!

Négy arab ország megszakította a diplomáciai kapcsolatot Katarral, és gyakorlatilag blokád alá vonták a közel-keleti nemzetet. A lépés hátterében az állt, hogy Szaúd-Arábia, Bahrein, Egyiptom és az Egyesült Arab Emírségek szerint

Katar külföldi terrorszervezeteket pénzel, és beleszól más nemzetek belpolitikájába.

Ugyan tegnap fontos lépés történt az ügyben, hiszen Katar együttműködési megállapodást kötött az Egyesült Államokkal, amiben megegyeztek, hogy fokozzák a terrorizmus elleni küzdelmet. Ez azonban nem hatotta meg a szomszéd országokat, akik továbbra is ragaszkodnak 13 pontos követelésükhöz.

2017. július 11-én Rex Tillerson amerikai és Muhammad bin Abdul Rahman ász-Száni sejk, katari külügyminiszter terrorizmusellenes együttműködési megállapodást írt alá Dohában Forrás: MTI/AP/Amerikai külügyminiszt?/Alexander W. Riedel

A blokád miatt több árucikkből is hiány alakult ki, ezért az ország nem éppen hagyományos eszközök segítségével próbálja megoldani bizonyos élelmiszertermékek hiányát. Mivel Katar egyetlen szárazföldi határátkelőjét lezárta Szaúd-Arábia,

ezért a 2,7 millió lakos ellátása csak hajó- és repülőúton megoldható.

Egy arab üzletember épp ezért találta ki azt a megoldást, hogy teheneket reptet az országba Qatar Airways gépekkel. A blokádtól függetlenül már korábban is farmfejlesztésbe kezdtek, azonban a tejhiány miatt a tervezett szarvasmarha-exportot felgyorsítják.

Már 165 Holstein-fríz fejőstehén meg is érkezett Németországból,

ezek az első jószágok a tervezett 4 ezer darabból.

Négyezer Holstein-fríz tehén reptetését tervezik Katarba Forrás: AFP/NurPhoto/Jonathan Nicholson

Érdekesség, hogy a BBC szerint a szállítmány

Budapesten keresztül érkezett meg az arab államba.

A tervek szerint az országba reptetett tehenek fedezni fogják Katar tejszükségletének 30 százalékát. Nem csak Németországból hoznak majd állatok az országba, Ausztráliából és az Egyesült Államokból is szállít majd teheneket a Qatar Airways.

Katarban nem csak tejből van hiány, az arab ország több új kereskedelmi partnerrel is megegyezett. Törökországból importálják például a joghurtot, míg a szárított ételeket Marokkóból és Iránból.