3,7 százalékos növekedést vár a Kopint-Tárki Zrt.

Vágólapra másolva!
A Kopint-Tárki Konjunktúrakutató Intézet Zrt. kutatói idén 3,7 százalékos növekedést és éves szinten pedig 2,3 százalékos inflációt várnak.
Vágólapra másolva!

Palócz Éva, a Kopint-Tárki Zrt. vezérigazgatója elmondta, hogy az intézet munkatársai korábban is 3,7 százalékra várták az idei gazdasági bővülést.

Az eddigi adataik alapján jövőre 3,5 százalékos gazdasági növekedést vár az intézet. Továbbá a jövő évi inflációt 2,5 százalékosra becsülik.

Az intézet kutatói szerint az ipar lendülésében nem csak az autóipar játszik fontos szerepet. Az ipari termelés ugyanis idén 4,7 százalékkal, jövőre pedig 5,5 százalékkal bővül majd.

- mondta Palócz Éva.

Az export idén és jövőre is 8 százalékkal nő majd, az import pedig 2017-be 9,2 százalékkal, jövőre pedig 9 százalékkal bővülhet.

Az intézet elemzői azt várják, hogy 2017-ben és 2018-ban a forint/euró árfolyama a 310-es szint körül alakul majd továbbra is.