Így működik majd a jövő okosirodaháza

okos irodaház, The Edge, Amszterdam
Vágólapra másolva!
A jövő irodaházait már saját okostelefonunkkal is tudjuk alakítani, környezetbarát megoldásokkal rendelkeznek, és az irodák maguk is egy sokkal barátságosabb és színesebb hellyé válnak.
Vágólapra másolva!

2014-es megnyitása óta az Amszterdamban található The Edge számít a legintelligensebb és legkörnyezetbarátabb irodának. A 28 ezer érzékelővel ellátott épület minden téren innovatív: a hatezer fénykibocsátó diódának köszönhetően felére redukálódott a létesítmény energiafelhasználása, emellett pedig 65 ezer négyzetméternyi napkollektor segíti az épület ökológiai lábnyomának minimálisra csökkentését.

Az Amszterdamban található The Edge Forrás: Wikimedia Commons

A globális trendek szerint a jövőben már nem az épületek fognak központi szerepet játszani az irodaházak tervezésénél, hanem maguk az emberek.

Az intelligens épületekben szoftver fogja összekapcsolni az egyént az épület minden funkciójával, legyen az a klíma, a világítás, vagy az, hogy éppen ki használja az egyik tárgyalót. Az új épületek energiahatékonyak, környezetileg fenntarthatóbbak, valamint költséghatékonyabbak is. A kényelmes, csapatközpontú megoldások alkalmazása fontos eleme az iroda belső kialakításának, az ilyen lehetőségeket támogató irodaházak pedig leginkább a startup és a technológiai vállalatok körében népszerűek - fűzte hozzá a témához Laczkó Marcell, a TriGranit projektigazgatója.

A munkatársak egy kisebb, összetartóbb csapata, akik gyakran beszélgetnek, több munkát végeznek, emellett pedig boldogabbak a munkájukban, hatékonyabban osztják fel a feladatokat, és gyorsabban is osztják meg egymás között az ötleteket. A leghatékonyabb irodai intelligens megoldások pedig éppen ezeket a kapcsolatokat erősítik. Ha a dolgozók a megszokott, asztalnál ülős megoldás helyett olyan munkahelyen dolgozhatnak, amely kialakítása, bútorzata miatt jókedvre derít, kreativitásuk és produktivitásuk is megnő.

A jövő irodái Forrás: Wikimedia Commons

Az intelligens épületek azonban nemcsak a munkahelyi részlegek szempontjából innovatívak, hanem a pihenőterek tekintetében is: játékszobák, kényelmes pihenők, színes megvalósítások, szobanövények intenzívebb használatával hatékonyabban alakítható ki biofilikus környezet.

Érdekesebb és innovatívabb munkaállomások létrehozásával egészségesebb, produktívabb, valamint flexibilisebb irodakörnyezet alakítható ki,

mindemellett növelhető a csapatszellem, az összetartozás érzése – ezt pedig még inkább erősítheti a cégre jellemző színek és formák használata.

A jövő irodáit már okostelefonokról is lehet vezérelni, így akár a dolgozók a teljes irodaépületen belül hatékonyabban tudják megtalálni egymást, ugyanakkor ezzel mérhető is a dolgozói aktivitás, és az eredmények szociometriai elemzése is lehetséges, ezáltal diagnosztizálhatóak azok a tevékenységek, helyszínek, aktivitások és trendek, amelyek a hatékony munkavégzést segítik és támogatják.

Az okosirodák piaca a következő öt évben várhatóan

34 százalékkal fog növekedni, a 2016-ban még 5,73 milliárd dolláros piac 2021-re elérheti a 24,73 milliárd dollárt is.

Számtalan mérnök, technológiai szakember, építész és szoftverfejlesztő dolgozik azon, hogy növeljék az okos-irodaépületek számát, emellett pedig a régebbi épületek korszerűsítése is megtörténjen.