Magyar cég különdíja a startupok rangos londoni versenyén

Vállalkozási forma, attitűd, sőt, életforma is lehet a startupper-lét
Vágólapra másolva!
A hét európai elődöntőből bekerült csapatok között két magyar döntős is szerepelt. A MagikMe és a HeatVentors közül az utóbbi nyert különdíjat, amely Angliából egyenesen a három legjelentősebb kínai városba repíti őket, ahol olyan befektetők előtt kapnak soron kívüli prezentációs lehetőséget, mint Jack Ma, az Alibaba tulajdonosa.
Vágólapra másolva!

A Women Startup Competition idén negyedik alkalommal látta vendégül

a női alapítói többségű vállalkozásokat. A verseny kiemelt célja, hogy felhívja a figyelmet a nők szerepvállalásának fontosságára a startup szektorban is

illetve, hogy a csapatok lehetőséget kapjanak a nemzetközi bemutatkozásra, potenciális befektetők előtt.

A versenyre nem csak női résztvevők jelentkezhettek. Az egyetlen kitétel a legalább 50 százalékos női jelenlét volt a cégvezetői gárdában. A szervezők szeretnék,

ha az új cégalapítók szem előtt tartanák a kiegyenlített nemi arány biztosítását vállalkozáson belül,

alkalmazotti és alapítói szinten is. Továbbá azt remélik, hogy ez a pozitív és tanulságos élmény a verseny kimenetelétől függetlenül is motiválja majd a versenyzőket, és segítséget nyújt az ötletek alaposabb kidolgozásában.

A döntőbe jutott startupok ötnapos, intenzív szakmai felkészítésen vettek részt, ahol nemzetközi mentor gárda segítségével tovább gondolhatták, tökéletesíthették, fejleszthették működő üzleti modelljüket és szakmai bemutatkozójukat. A felkészítésen olyan témákkal találkozhattak, mint a termék koncepció fejlesztése, piacra lépési stratégia, tárgyalás technikai alapok, befektetési jog, testbeszéd, önismeret, és márkaépítés.

Illusztráció Forrás: Loffice

A kétperces prezentációk után a csapatok az ötletek megvalósíthatóságával kapcsolatban kaptak kérdéseket a zsűritől. A zsűri a prezentációkat ötlet megvalósíthatósága, üzleti potenciál, előadói és megvalósító csapat szempontból is vizsgálta: Dr Reich Lajos, a Quantum Leap Incubator-tól, Főzy Bory, a HiVentures képviseletében, Paul Dowling, a Dreamstake Ventures-től és Bo Ji, a CKGSB Europe képviselőjeként értékelte az előadókat.

A Kínai különdíjat a magyar HEATVENTORS érdemelte ki, amely

innovatív technológiát kínál a hőenergia tárolására - akár fűtési vagy hűtési rendszerekbe.

A Külön díj Kínában biztosít négyszeri bemutatkozási lehetőséget helyi és nemzetközi nagybefektetők előtt.

A cikk megjelenését az MVM Edison Program támogatta.