Szexhotelt nyit az állam Kubában

Durva fotók készültek kubai prostituáltakról news
Vágólapra másolva!
A kubai állam úgy gondolta, hogy ideje újranyitni az órabéres állami hoteleket Havannában. Ennek oka, hogy a szállodák túl drágák, így sok pár nyilvános helyen esik egymásnak, nekik akarnak most privát szférát biztosítani.
Vágólapra másolva!

Az 1900-as évek második felében óriási népszerűségnek örvendtek a szocialista Kuba fővárosában, Havannában a posada nevű garni-szállók.

A posada szerelemmotelt jelent, ahová óradíjas alapon térhettek be a párok azért, hogy élvezzék egymás társaságát.

A modell a hetvenes években érte el a csúcsot, amikor 60 állami szexhotel üzemelt Havannában.

Azonban az intézmények száma a nyolcvanas években megfeleződött, majd a kilencvenes években gazdasági okokra hivatkozva bezárták az utolsó posadát is, azokban az egyik hurrikán áldozatait helyezték el.

Azonban a héten a kubai szakszervezeti szövetség lapja, a Trabjadores jó hírt közölt:

visszatérnek az állami szexhotelek Kubába.

Erre azért volt szükség, mert a magántulajdonban lévő hotelek túl drágának bizonyultak az alkalmi kapcsolatok megejtésére.

Privát szférát kínál az állam a kubai szerelmes pároknak Forrás: AFP

A CNBC azt írja, hogy a szállodák 5 dollárt (kb. 1400 forint) kértek egy háromórás „ottalvásért",

ami a helyi átlagjövedelem hatodának felel meg, azaz drágának számít.

Mivel ezt a luxust a lakosság többsége nem engedheti meg magának, ezért rengetegen szerelmeskedtek parkokban, kivilágítatlan kapualjakban, vagy éppen a tengerparton, ezért végül az államnak lépnie kellett.

A kubai emberek két ok miatt kényszerülnek ilyen helyekre: egyfelől kevés az országban az ingatlan, másfelől gyakran több generáció is osztozik egy háztartáson.

Az állam ezért megfizethető áron kínál privát szférát a szerelmes pároknak,

első körben egy 16 szobás motellel kezdik meg a tesztüzemet.

Ha sikeresen fog működni a szerelemmotel, akkor tovább bővülhet a hálózat Kubában.