Komplex mutatószám figyelmeztet a növényeket fenyegető szárazságra

Alföld
Aszály az Alföldön.
Vágólapra másolva!
Az MTA Agrártudományi Kutatóközpontjának munkatársai ún. aszályindexet dolgoztak ki, amely gyorsan értékeli, hogy mennyire sújtja az aszály az adott növényi állományt.  A napi léptékű aszályindexet (NLA) az Országos Meteorológiai Szolgálat naponta kiszámítja a módszerrel.
Vágólapra másolva!

A globális felmelegedés egyik komoly következménye az aszályos időszakok számának növekedése. Az aszályok nem csak a gyakoriságuk miatt jelentenek egyre súlyosabb gondot a mezőgazdaság számára. Növekszik az aszályos periódusok hossza, valamint az érintett területek nagysága is.

Rácsos Magyarország és ötfokozatú skála

A már működő megoldásban az ország területét 2x2 kilométeres rácshálózattal fedték le a kutatók. Az NLA meglehetősen komplex mérőszám lett: az adott ponton lévő talaj- és növénytípusok jellegzetességeit éppúgy figyelembe veszi, mint a meteorológiai információkat. Sőt, az alkalmazott eljárás azzal is kalkulál, hogy a rácshálózat meghatározott pontján mennyi a talajból felvehető víz mennyisége. Így mind az aktuális időjárás, mint a talaj hidrológiai adatai megjelennek az indexben.

A megoldásból adódóan, a mutatót minden egyes rácspontra külön-külön kiszámolják a kutatók és a meteorológusok.

A kapott index ötfokozatú skálán mutatja meg az aszály súlyosságát, növekvő sorrendben az 5-ös fokozatig, ami a súlyos aszály mutatója.

Egészen a gyökerekig nyúlnak le

Mivel az NLA célja, hogy napi szinten információt szolgáltasson a növények fenyegetettségéről, ezért azt is figyelembe veszi, az adott rácspontban élő növényzet gyökere milyen mélységű talajrétegig nyúlik le. De kalkulál a levélfelülettel is, a növény fejlettségi szintjétől függően. További paramétereket az aktuális időjárásból vesz figyelembe az index: a szél, csapadék, hőmérséklet és a napsugárzás együttes figyelembe vételével a talajmodell állapotát lehet meghatározni. Mivel ezek az értékek nem állandók, ezért a talajmodell is folyamatosan követi az ennek következtében jelentkező változásokat.

Például az elmúlt hetek csapadékos időjárása sok kellemetlenséget okozott, de a talajnak csak a legfelső rétegét tudta átnedvesíteni. Az ezt követően jelentkező száraz meleg az ország egyes területein, elsősorban homokos talajon közepes vagy súlyos aszály is kialakult,

mely az utóbbi napokban esett csapadéknak köszönhetően valamelyest enyhült. Ezek az információk azért lényegesen, mert az időjárás-előrejelzések és a sokéves statisztikai értékek elemzésével, a szakemberek jobban fel tudnak készülni a termők védelmére.

Magyarország mai aszálytérképe Forrás: OMSz

A napi léptékű aszályindex az OMSZ honlapján érhető el.