Változott a lakástakarékok működésének szabályozása

Vágólapra másolva!
Szombattól az ügyfelek számára kedvezően változott a lakás-takarékpénztárak működésének szabályozása.
Vágólapra másolva!

Az egyik módosításnak köszönhetően a korábbi három hónapról két hónapra csökkent a kiutalási időszak,

így egy hónappal hamarabb fizethetik ki a lakáskasszák a megtakarított összeget az ügyfeleknek.

A másik jelentős változás, hogy az Országgyűlés megemelte a lakás-takarékpénztárak hitelezési tevékenységére vonatkozó korlátot, így az eddigi 75 százalék helyett mostantól már szabad eszközeik 90 százalékát helyezhetik ki áthidaló kölcsönként.

Magyarországon négy lakás-takarékpénztár működik:

  • a Fundamenta-Lakáskassza,
  • az OTP Lakástakarék,
  • az Erste Lakástakarék
  • és az Aegon Lakástakarékpénztár (az utóbbi jövőre kezdi a kifizetést).

A lakáskasszáknál tavaly az új szerződéses összeg és a hitelkihelyezés egyaránt bővült, és idén is növekedést terveznek mindkét területen. Tapasztalataik szerint az ügyfelek egyre inkább a leghosszabb megtakarítási idejű módozatot választják, és vállalják a maximális havi 20 ezer forintos befizetést annak érdekében, hogy teljesen kihasználhassák az állami támogatást.