Magyarország az 5G fejlesztések európai központja lenne

Vágólapra másolva!
A 4G technológia csillaga leáldozóban van, hamarosan beköszönt az 5G forradalma. A valós idejű kapcsolatok nemcsak az ipart, hanem a társadalmat is digitalizálják. A magyarországi 5G koalíció alapító nyilatkozatát hétfőn írták alá.
Vágólapra másolva!

Deutsch Tamás, a Digitális jólét program összehangolásáért és megvalósításáért felelős miniszterelnöki biztos úgy véli, az alapító nyilatkozattal Magyarország belépett az 5G-technológia alkalmazási versenyébe, amelynek segítségével

valósulhatnak meg az országban.

Kara Ákos, a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium infokommunikációért és fogyasztóvédelemért felelős államtitkára azt mondta, az 5G technológiai ugrás, ebben

Magyarországnak pedig az elsők közé kell kerülnie.

Lepsényi István, a Nemzetgazdasági Minisztérium gazdaságfejlesztésért és -szabályozásért felelős államtitkára szerint a jövő ipari termelését a digitális világ határozza meg. Hangsúlyozta, gazdasági szempontból a magyar járműipari fejlesztések a legfontosabbak.

Ehhez kapcsolódóan Palkovics László, a vezető nélküli, valamint az elektromos hajtású járművek fejlesztésében és gyártásában való magyar részvétel koordinálásáért is felelős kormánybiztos elmondta,

Magyarország a járműfejlesztésből is ki tudja venni a részét.

Szabó Gábor, a Szegedi Tudományegyetem rektora szerint az ország pozíciói kiválóak az 5G szempontjából, majd hozzátette, számos magyar cég ért már el sikereket ezen a téren. Az 5G szerinte hálózatokba kapcsolva fogja meghozni a hozzá fűzött reményeket.

A hétköznapi felhasználók életét könnyíti meg az 5G

– véli Jakab Roland, az Ericcson Magyarország ügyvezető igazgatója. Emlékeztetett, a 4G befogadására csak 5 évre volt szükség.

Christopher Mattheisen, a Magyar Telekom vezérigazgatója kijelentette, nagy változások jönnek a világban, hiszen az 5G evolúciós szintű ugrást jelent a mobiltechnológiában. A majdnem valós idejű, késedelem nélküli - az emberi reakcióidő töredékével működő - kapcsolatok nemcsak az ipart, hanem a társadalmat is digitalizálják - tette hozzá. A piaci szereplők és a kormányzat szerepvállalásának köszönhetően

Magyarország az 5G fejlesztések európai központjává válhat.

A magyarországi 5G koalíció alapító nyilatkozatát hétfőn írták alá 46 kormányzati és piaci szereplő, szakmai szervezet, ipari érdekképviselet és egyetem technológiai összefogásával.