Ezeket a pénzügyi hibákat követi el az Y generáció

Család, Isten halott? Vagy csak haldoklik? Szüksége van-e vallásra az Y-generációnak?, generáció, vallás
Vágólapra másolva!
A különböző generációk érthető módon teljesen más elvárásokkal állnak az élethez, a munkához vagy épp a pénzhez, így ahhoz is, hogy mire és mennyit érdemes költeni. Rengeteg nagy hiba van, amit az Y-ok a pénzükkel elkövetnek, de okos gazdálkodással ezen lehet változtatni, sőt akár 15 százalékos fizetésemelést is el lehet érni.
Vágólapra másolva!

Az Y-ok csupán 2-3 százalékának van legalább 1 milliója

A hazai Y generáció, azaz a 23-36 éves korosztály átlag

havi költése fejenként mintegy 95 ezer forint,

azonban a legalacsonyabb jövedelmű és a jómódú Y-ok havi kiadásai között ötszörös-hatszoros különbségek vannak.

Ráadásul az Y generációnak csupán nagyjából

2-3 százaléka rendelkezik 1 millió forintos, vagy annál nagyobb összegű félretett pénzzel

- olvasható a Vienna Life blogján.

Diákmunkát kereső fiatalok Fotó: Mudra László [origo]

Ez utóbbival kapcsolatban egy érdekes ellentmondásra hívja fel a figyelmet a MarketWatch: egy kutatás szerint az Y-ok 88 százaléka szeretne többet megtakarítani, de

csak 36 százalékuk tervezi, hogy kevesebbet fog költeni.

A legnagyobb hibák, amit egy Y a pénzével elkövet

Ebből is látszik, hogy az Y-ok komoly hibákat követnek el a pénzük ellen. Az amerikai Forbes listájában szereplő hasznos tanácsokat idézi, amelyeket az X-eknek és a Z-knek is érdemes megfogadniuk.

A diákhitelt törlesztik, a nyugdíjra pedig nem tesznek félre. Az akár több százezer forintos tandíjat sokan nem tudnák zsebből fizetni, így muszáj felvenni a diákhitelt. Ám amikor elkezdenek dolgozni, már könnyebben ki tudnák gazdálkodni azt a havi akár 5 ezer forintot,

amivel 12 milliót is összegyűjthetnek, mire nyugdíjba mennek.

Sokan és sokat költenek olyan luxustermékre, amelyet nem engedhetnek meg maguknak Forrás: AFP/Jack Taylor/Jack Taylor

Hitelből vesznek luxuscikkeket. Itthon is népszerűek például a különböző áruvásárlási hitelek vagy gyorskölcsönök, amelyekből sokan fogyasztási cikkeket vagy utazást finanszíroznak. Kifizetődőbb eldönteni, mire van igazán szükségünk, és mi az, ami ráér addig, amíg futja rá a jövedelmünkből!

Menő helyen laknak, pénzügyi fedezet nélkül

Ha a lakhatási kiadásai a bevételek több mint 50 százalékára rúgnak, az már nagyon sok!

Ilyen esetben célszerűbb egy olcsóbb környékre vagy kisebb lakásba költözni.

Így érhet el 15 százalékos fizetésemelést egy Y

Aki azt gondolja, hogy az Y-ok szinte évente váltanak munkahelyet, és csak a magasabb fizetés motiválja őket, az téved. A Bloomberg cikke szerint sokkal fontosabb számukra a stabil munkahely: Nagy-Britanniában például

25-ből átlagosan csak 1 Y vált munkahelyet 30 éves kora előtt.

80-90 éves koráig tervez dolgozni az Y generáció Forrás: Thinkstock

Emiatt pedig sok pénztől esnek el, elemzők szerint ugyanis a váltás egy 20-as évei közepén járó dolgozónak

átlagosan 15 százalékos fizetésemelést jelent.

Ha már a munkánál tartunk, a MarketWatch cikke szerint a brit fiatalok többsége arra számít, hogy akár 80-90 éves korukig is dolgozni fognak.

A generációk közti különbségekről résztelesebben is a Vienna Life oldala.